A növekvő energiaárak, és az állam nem megfelelő mértékű kompenzációja miatt végleg leállítja a gyártását a garamszentkereszti (Žiar nad Hronom) Slovalco alumíniumgyár. A lépés a cég 300 alkalmazottját érinti.
A
Slovalco a döntést azzal indokolta, hogy a magas energiaárak miatt
gazdaságilag lehetetlenné és fenntarthatatlanná válik a termelés. A
problémát tovább tetézi az állam részéről nyújtott megfelelő kompenzáció
hiánya, a kibocsátási engedély magas ára, valamint az alumínium
olcsósága.
Az üzem vezérigazgatója, Milan Veselý már július 17-én
bejelentette, hogy amennyiben záros határidőn belül nem csökkennek az
energiaárak, esélyük sincs a létszámleépítés elkerülésére. Ekkor Veselý
úgy nyilatkozott, hogy a termelés leállítása után az alumíniumhulladék
újrahasznosítására térnek át, és a gyártás esetleges újraindításához
szükséges kulcsfontosságú alkalmazottak megtartását tervezik.
„A Slovalco alumíniumgyár nemcsak a szlovák, de az európai piacot is ellátta.
A termelés leállításával Európa kénytelen lesz alumíniumot importálni olyan országokból, mint Kína vagy Oroszország”
– mondta Veselý.
„Az
egész problémát az váltotta ki, hogy a pénzügyminiszter zárolta a
környezetvédelmi alapból származó forrásokat. Az alapba a nehézipari
vállalatok is fizetnek hozzájárulásokat, és az Európai Bizottság
határozata alapján ezeket az ipar szén-dioxid-mentesítésével kapcsolatos
intézkedések végrehajtására lehet felhasználni” – nyilatkozta nyáron
Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter.
„Nekünk már végünk,
mivel a miniszter által említett bevételek felhasználásáról szóló
törvénymódosítást már tavaly el kellett volna fogadni” – reagált rá
ekkor Veselý.
A Slovalco az egyik legnagyobb munkaadó cégnek
számított Besztercebánya megyében. Az alumíniumgyártás
Garamszentkereszten több mint 70 éves múltra tekint vissza.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések