A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Háttér Társaság alapítója a La Repubblicának: Budapest egy toleráns város, a gondok vidéken vannak


Dombos Tamás az olasz lapnak arról is beszélt, hogy „a magyar társadalom nem olyan homofób, mint a kormánya”. 

A La Repubblica, olasz napilap interjút készített Dombos Tamással, a Háttér Társaság alapítójával. Mint ismert, a szervezet a homofóbia ellen küzd.

Az interjúban kitértek rá, hogy Orbán Viktor, magyar miniszterelnök pártja tizenkét éve kormányoz,

„Magyarország tizenkét éve homályos bölcső azoknak, akik igényt tartanának az LMBTQ jogaikra”.

Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Budapest ellen, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Orbán által bevezetett törvények jogsértők és diszkriminálnak. Majd azzal folytatták, hogy „a Fidesz a kezében lévő parlament kétharmadával tetszés szerint módosíthatta az Alkotmányt” – idézte fel a lap.

Dombos arról is beszélt a La Repubblica-nak, hogy Kövér László, a parlament elnöke azt mondta, hogy

„egy »normális« homoszexuálisnak be kell látnia, hogy örökre másodrendű állampolgár lesz,

hozzátéve, hogy két azonos nemű, aki gyermeket szeretne örökbe fogadni, olyan, mintha pedofil lenne. Ez volt az első alkalom, hogy párhuzamot vontak a pedofilok és az LMBTQ közösség között. Sajnos ez Orbán politikájának sarokkövévé vált. Olyan kérdéseket tettek fel, amelyek a közvéleményben félreértéseket generáltak” – mutatott rá.

„Orbán Viktor nem homofób, ez csak politikai stratégia”

Dombos szerint

„Orbán Viktor nem homofób, nem is törődik a témával, ez csak politikai stratégia:

megosztó témákat indít a kisebbségekről, hogy elvonja az emberek figyelmét Magyarország valódi problémáiról, amelyek a gazdasági válság, az egészségügyi rendszer összeomlása és a nemzetközi elszigetelődés”.

„Budapest egy toleráns város, a gondok vidéken vannak, ahol az állampolgárokat átitatja az állami propaganda, és a média a Fidesz szolgálatában áll” – fűzte hozzá a Háttér Társaság alapítója.

„A magyar társadalom nem olyan homofób, mint a kormánya”

Arra a kérdésre, hogy milyen hangulat uralkodik a magyarok körében, Dombos elmondta, hogy a nép 59 százaléka támogatná a melegházasságot. „A magyar társadalom nem olyan homofób, mint a kormánya” – tette hozzá Dombos Tamás.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések