A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A Fradi simán megverte a Honvédot


A címvédő Ferencváros Adama Traore mesterhármasával 3-1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot vasárnap a labdarúgó OTP Bank Ligában, az ötödik forduló zárómérkőzésén.


A Ferencváros három mérkőzést játszott eddig a pontvadászatban, és mindhármat megnyerte odahaza. Két idegenbeli találkozóját a nemzetközi kupaszereplésre hivatkozva csúsztathatta el.

Nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, a 8. percben a hazai védők és Bogdán asszisztálása mellett mégis Tamás lövésszerű beadása csúszott meg a felső lécen. A folytatásban egyértelmű mezőnyfölényt harcolt ki a házigazda - Marquinhos semlegesítése komoly gondot jelentett a kispestieknek -, amely lehetőségek sorát alakította ki, akkor még gólveszély nélkül. Később Szappanostól is jöttek már a bravúrok, Boli ziccerben kétszer nem tudta bevenni a kapuját. A 40. percben aztán megtört a jég, Adama Traore jól mozgott keresztbe, és lőtt félfordulattal a kapu bal oldalába. Az első félidőben Honvéd nem tudta felvenni ellenfele tempóját, erejét és koncentrációját többnyire lekötötte a védekezés.

A hazaiak fölénye a szünet után is megmaradt, Traore pedig perceken belül háromra növelte a különbséget: előbb jobbról érkező beadást fejjel, majd balról érkező labdát lábbal juttatott a kispesti kapuba a center helyéről. A 70. percben váratlanul emberelőnyhöz és büntetőhöz jutott a Honvéd, miután a blokkoló Vécsei kezét érintette a labda, és a VAR után Pintér játékvezető a tizenegyes pontra mutatott, a hazaiak középpályását pedig második sárga lappal kiállította. Zsótér azonban a kapu mellé lőtt. A hajrát Boli és Doka kakaskodása vezette fel, ami a két érintett számára sárga lapot ért. A Honvéd a végjátékban igyekezett szépítő gólra váltani az emberelőnyét, de ez sokáig csak arra volt elég, hogy kijött a szorításból. Az utolsó percben végül mégis gólt szerzett a vendégcsapat: szabadrúgás után Prenga fejelt Bogdán kapujába.

A csütörtökön az Európa-liga csoportkörébe bejutott Ferencváros egymást követő nyolcadik alkalommal győzte le a piros-fekete alakulatot a pontvadászatban.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd FC 3-1 (1-0)

Groupama Aréna, 10 213 néző, v.: Pintér

gólszerzők: A. Traore (40., 51., 54.), illetve Prenga (96.)
sárga lap: Vécsei (13., 70.), Besic (37.), Boli (74.), Civic (80.), illetve Doka (74.)
kiállítva: Vécsei (70.)

Ferencváros:
Bogdán - Botka, Kovacevic, Knoester, Civic - Besic (Laidouni, a szünetben), Vécsei - A. Traore (Zachariassen, 58.), Mercier (Esiti, 66.), Marquinhos (Nguen, 66.) - Boli (Auzqui, 77.)

Budapest Honvéd:
Szappanos - Doka, Prenga, Cirkovic, Tamás K. - Bocskay, Gomis (Kerezsi, 55.) - Kocsis D. (Jónsson, 55.), Zsótér (Puhtejev, 82.), Ennin (Mitrovic, 72.) - Lukic (Plakuscsenko, 55.)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések