Hirdessen itt

Vona Gábor: Orbán beszéde "csábító üzenet" lehetett a Mi Hazánk felé


A Második Reformkor Alapítvány elnöke szerint ugyanakkor a miniszterelnök Tusnádfürdőn nem az országnak tartott beszédet, hanem az volt a célja, hogy a saját szavazóbázisát egyben tartsa. Vona beszélt arról is, hogy alapítványának a kata módosításához is vannak javaslatai.


Online népszavazást indított a Második Reformkor Alapítvány a kata szabályozás módosításáról. A kérdés arról szól, hogy a kormány halassza el januárig a módosítás bevezetését, és addig indítson társadalmi konzultációt az ügyben.

Vona Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, amikor elindították a népszavazást, akkor a köztársasági elnök még nem írta alá a törvényt, de abban bíznak, hogy a józan eszére talán még lehet hatni néhány törvényhozónak. A népszavazás célja az, hogy január elsejéig halasszák ezt el, mert szeptember elsején több mint 400 ezer emberre fog vonatkozni a módosítás, ami egzisztenciális válságokhoz vezethet.

A Második Reformkor Alapítványnak vannak javaslatai a katával kapcsolatban, három szempontot szeretnének egyesíteni: a katásokat, a költségvetést és az adórendszer igazságosságát.

A kormány ezt úgy oldotta meg, hogy jóformán megszünteti az egész rendszert - jegyezte meg Vona Gábor, aki szerint olyan megoldás kellene, amit a katások is elfogadnak, mondjuk növelni az adóterheket, így a költségvetésnek több bevétel jut, és az adórendszer is igazságosabbá válik.

"Nekem az a meggyőződésem, hogy a kormány célja nem az volt, hogy a kata rendszerét igazságossá tegye, hanem az hogy megszüntesse" - mondta az alapítvány elnöke, aki szerint akik katáznak, mobilis munkaerőt képviselnek, akikre a multiknak szükségük lehet, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy ezzel a lépéssel átirányítja ezeket az embereket oda.

Vona Gábor szerint a kormány nem döntött jól, mert az egyik legfontosabb dolog a gazdaságban a kiszámíthatóság, ami most hatalmas csorbát szenvedett.

A népszavazásra eddig közel 4 ezer szavazat érkezett, ami Vona elmondása szerint kicsit csalódás, de mégis többnek érzi ezt, mint egy egyszerű felmérés. Eddig a válaszok 50-50 százalékban oszlanak meg, vagyis a résztvevők fele érzi úgy, hogy a módosítás bevezetését el kell halasztani, a másik fele viszont úgy gondolja, hogy nem.

A Második Reformkor Alapítvány elnöke úgy érzi, nem sikerült ezt jól artikulálni, szerinte itt a válaszadók inkább a katáról mondtak véleményt, hogy támogatják-e vagy sem, holott ez arról szól, hogy ne lehessen Magyarországon év közben ilyen drámai módon valakinek az életébe beavatkozni.

Miről szólt Orbán beszéde?


Vona Gábor Orbán Viktor tusványosi beszédéről úgy vélekedett: szerinte rosszul próbáljuk megérteni a miniszterelnököt ebben a szituációban, ő nem az országnak tartott beszédet, hanem az volt a célja, hogy a saját szavazóbázisát egyben tartsa. Mint mondta, elképzelhető, hogy a válság begyűrűzésével Orbán Viktor próbálja megnézni, hogy az ellenzékben kire lehet figyelni, és szerinte ez a Mi Hazánk felé volt egy "csábító üzenet".

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök veszélyesnek érezheti-e ezt a pártot, Vona Gábor úgy válaszolt: abból a szempontból igen, hogy gyakorlatilag nincs más az ellenzéki oldalon, a többi ellenzéki párt ugyanis "romokban hever".

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések