Hirdessen itt

Véget ért a futártüntetés – szinte több volt rajta a rendőr, mint a tüntető


A demonstráció csúcspontján a „tömeg” több száz fősre növekedett. 

Hétfő este hétre Jobbágyfelkelés névvel hirdettek tüntetést az ételfutárok a Margit híd pesti hídfőjéhez a katatörvény módosítása ellen. A demonstráción a meghirdetett kezdéskor „másfél legénybúcsúnyi” tömeg, vagyis pár tucat ember gyűlt csak össze. Még közel sem annyi, hogy a rendőrség indokoltnak látta volna a híd akár egyetlen forgalmi sávjának lezárását is – írja a 444.hu.

A tüntetők első útja a Kossuth térre vezetett, a 24.hu értesülései szerint

koporsót is vittek magukkal, amit Orbán Viktornak szántak.

A parlament előtt a koporsóba dobálták a papírra felírt, katatörvény-módosítással kapcsolatos történeteiket a részvevők.

A Kossuth téren különböző beszédek hangzottak el, a demonstráció egyik szónokában több kérdés is felmerült a tüntetéssel kapcsolatban: 

Kétmillió ellenzéki országa vagyunk, négyszázötvenezer katás van, miért csak háromszázan vagytok itt? Miért nem lángol a város, hol vagytok, emberek?”


A futártüntetés érdemi része, a szónoki beszédeket követően körülbelül 2 órával ért véget. Majd a megcsappant tömeg egy része az Oktogon felé vette az irányt, őket aztán rendőrsorfal várta a helyszínen. A rendőrök nem engedtek át senkit a sorfalon.

Toljuk meg!”

– üvöltötte valaki egy hangosbemondóba.

Ennek ellenére a rendőrök tartották a sorfalat, majd megkezdték az úttesteken álló emberek igazoltatását és járdára terelését. 10 órára a tömeg nagy része elhagyta a helyszínt, és rövidesen a rendőrség is befejezte a tüntetők elvezetését.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések