Hirdessen itt

Ukrajna bejelentette, hogy vesztettek, feladták Liszicsanszkot


Súlyos harcok után az ukrán védők kénytelenek voltak elhagyni állásaikat Liszicsanszkban – jelentette be vasárnap este az ukrán vezérkar. Ez azt jelenti, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok és az orosz hadsereg egységei közös erővel elfoglalták a kelet-ukrajnai Luhanszk megye teljes területét.

Kemény harcok után az ukrán védők kénytelenek voltak elhagyni állásaikat Liszicsanszkban – jelentette be vasárnap este az ukrán vezérkar.

Ez azt jelenti, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok és az orosz hadsereg egységei közös erővel elfoglalták a kelet-ukrajnai Luhanszk megye teljes területé. A szakadárok február 24-e, az Ukrajna elleni katonai hadművelet kezdete előtt Luhanszk megye területének mintegy harmadát tartották ellenőrzésük alatt, s az utóbbi hetekben indított offenzíva során az ukrán védők fokozatosan kiszorultak a megyéből, a fordulatot a hetekig védett Szeverodonyeck elvesztése jelentette. Szeverodonyeck kiürítése után az ukránok arra számítottak, hogy tovább tudják majd tartani a magaslatokon fekvő Liszicsanszkot, ám a hatalmas orosz tüzérségi fölény miatt a város viszonylag gyorsan elesett.

Az oroszok és a szakadárok most a Donyec-medence másik megyéjére, Donyeckben összpontosítják erőiket, itt több jelentős település, egyebek mellett Szlovjanszk és Kramatorszk is az ukrán hadsereg kezén van. A harcok itt is dúlnak már, a hét végén mindkét várost rakétavetőkkel lőtték az oroszok.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések