„Nem tudok mit csinálni, én Horn Gyula miatt léptem be az MSZP-be” – fejtette ki az Válasz online-nak adott interjújában az MSZP-s politikus, aki tizenhét éves korában olvasta a Cölöpöket.
A Válasz Online-nak adott interjút Ujhelyi István. A beszélgetés elején szóba került Horn Gyulához való viszonya is, akit a megújulni készülő MSZP „címerállatának” választott.
„Nem tudok mit csinálni, én miatta léptem be az MSZP-be. Tizenhét évesen a nagyapám kezembe adta a Cölöpöket. Elolvastam és azt mondtam, én ezzel az emberrel szeretnék találkozni”– vallotta Ujhelyi, aki '56-tal kapcsolatban is arról beszélt, hogy számára már gyerekkorában is történelemnek számítottak az akkori események, így Horn Gyulát sosem az akkor betöltött szerepe alapján ítélte meg. Kifejtette:
„Az is Horn Gyula volt nem sokkal később, aki elvitte az országot az Európai Unió küszöbére”– fogalmazott.
„Nem fogom szétverni belülről a saját pártomat”
Arra a kérdésre, hogy veszélyben érzi-e jövőbeni politikusi létét, kifejtette: nincs kiszolgáltatva a politikának. Úgy fogalmazott:
„Ez az első lépcsője annak, hogy egyébként függetlenül tudjak gondolkodni a jövőről, és bátran álljak bele bármilyen, akár párton belüli, akár Magyarországot érintő konfliktusba, például a rendszerrel szemben.”
Döntésének hátteréről, miszerint visszalépett a pártelnöki posztért való indulástól azt mondta: „Úgy döntöttem nem fogom szétverni belülről a saját pártomat.” Ezzel
kapcsolatban kifejtette: érdemes lenne kockáztatni és újjászervezni az
egész közösséget, de kisebbségben maradt a vezetőségen belül, nem
tartják csapatjátékosnak, és személyét kockázatosnak ítélték.
„Orbán csatározásai miatt ide nem jön forrás”
Az interjúban szóba került az infláció kérdése is, Ujhelyi szerint „ebben a kérdésben viszonylag egyszerű a megoldás”. Kifejtette: az EU az egyetlen védernyőnk, a forint azért zuhan többek között, mert a nemzetközi pénzpiacok látják, hogy „Orbán csatározásai miatt ide nem jön forrás, úgyhogy jó nagy lett a kockázatunk”.
A politikus szerint a magyar miniszterelnök izenkét év alatt egy dolgot tanult meg: „ha a zsarolás útját járja, az mindig bejön”.
A végén mindig becsicskult az EU. Most nem. Orbán ezt most benézte”
– fejtette ki véleményét Ujhelyi.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések