Simon András korábban kilenc évig volt az ATV műsorvezetője, a csatornát Márki-Zay Péter kedvéért hagyta ott. Most a budapesti városházán folytatja.
A HVG írja le a szívszaggató történetet:
Simon
András, az ATV korábbi műsorvezetője és Márki-Zay Péter kommunikációs
főnöke a budapesti városházán folytatja pályafutását – értesült a hvg.hu
pénteken. Simont – információink szerint – csütörtökön mutatták be a
Városháza sajtós és kommunikációs csapatának, azonban az egyelőre nem
tisztázott, hogy pontosan milyen feladatkörben fog ott dolgozni.
Simon Andrást pénteken többször kerestük, azonban nem válaszolt sem hívásainkra, sem üzeneteinkre. Értesülésünket a Városháza nem kommentálta.
Simon András 1993-ban kezdte újságírói
pályáját a Magyar Televíziónál, ahol rovatvezetőként, szerkesztőként és
riporterként dolgozott. Az állami tévétől szerződött 1999-ben a TV2-höz,
ahol a Tények, a Jó estét, Magyarország! és az Este című műsorokat
szerkesztette és vezette is.
2005-től a Magyar Televíziónál
dolgozott műsorokért felelős alelnökként, azonban 2007-ben otthagyta a
sajtót a Magyar Telekom médiakapcsolatokért és belső kommunikációért
felelős PR igazgatóként dolgozott, majd 2007 október elsejétől a Magyar
Telekom Csoport kommunikációs igazgatójává lépett elő.
2010 és
2013 között a Magyar Nemzeti Bank szóvivője és kommunikációs igazgatója
volt, innen tért vissza a médiába, az ATV műsorvezetőjeként. Az ATV-nél
Gajdos Tamást váltotta a Híradóban.
Az ATV-t Simon 2021
decemberében hagyta ott, amikor Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok
miniszterelnök-jelöltje felkérte, hogy dolgozzon az ő kampánystábjában.
Simon András és Márki-Zay Péter korábban is találkozott, méghozzá pont
az ATV stúdiójában: az első előválasztási miniszterelnökjelölti vitát
Simon még a csatorna munkatársaként vezette le.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések