Hirdessen itt

Migrációkutató Intézet: Idén dinamikusan növekedett a migrációs áramlás intenzitása


Az intézet legújabb gyorselemzésében a déli határon kialakult migrációs helyzetet tekinti át. 

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón erősítette meg, hogy érkeznek a határvadászok, a belügyminisztérium keretében. A migrációs helyzetről a miniszter azt mondta, hogy míg tavaly 47 ezer, addig idén 110 ezer embert kellett feltartóztatni. Tavaly 431 embercsempészt, idén 836 embercsempészt fogtak el.

Ezzel kapcsolatban közölt egy gyorselemzést a Századvég Alapítvány Migrációkutató Intézete, amely kimutatta: a Covid-19-járvány miatt bevezetett határkorlátozások feloldása, az afganisztáni politikai viszonyok tavalyi drasztikus megváltozása és az annak következtében kibontakozó humanitárius válság, továbbá az orosz-ukrán háború által súlyosbított gabonaellátási válság, mely Afrika és a Közel-Kelet millióinak éhezését hozhatja el (és részben már hozta is el),

a Nyugat-Balkánon és a szerb-magyar határon is megnövelte az Európai Unióba bejutni szándékozó bevándorlók számát,

s fokozta az embercsempészek tevékenységét.

Ismertetik: 2021-ben az érkezések száma minden útvonalon meghaladta a 2020-ast, vagyis visszaállt a pandémia előtti fokozott nyomás: nyugat-mediterrán útvonal 18 254 fő (+6%), közép-mediterrán 65 362 fő (+83%), nyugat-balkáni 60 540 fő (+125%), kelet-mediterrán 20 373 fő (+0,5%).2 Újdonságként hatott az ugrásszerűen nagy növekedés az addig „csendes” kelet-európai útvonalon: a 2019-es 677 főhöz képest a 2021-es 8 184 fő, +1 209%-ot jelent.

2022 első öt hónapjában a nyugat-mediterrán útvonalon észlelt hullám enyhe csökkenése (3 965 fő, - 17%) és a közép-mediterrán enyhe emelkedése (+15%) figyelhető meg a tavalyi év azonos időszakához képest, ugyanakkor a többi útvonalon valóságos robbanás: a nyugat-balkánin 40 675 fővel 167%-os, a kelet-mediterránon 13 668 fővel 116%-os, míg a kelet-európain 2 155 fővel 447%-os növekedés volt elkönyvelhető.

Mint írják: a magyar kormány az elmúlt hét évben bizonyította, hogy a schengeni külső határ védelmének politikájából nem enged, abban mindig a lehető legkevesebb kompromisszumra hajlandó csak. Ezt a védelmet szolgálja a déli határok védelme, melyet eddig ugyan rendőrök és katonák helyszínre vezénylésével meg tudott oldani, azonban az ukrajnai háború nyomán előállt terhelést csak úgy tudja bírni, ha határvadászokat toboroz, illetve kiképzendő fegyveres biztonsági őröket vezényel az érintett határátkelőhelyekhez az ott szolgálatot teljesítő rendőrök megsegítésére.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések