Hirdessen itt

Ma ismét pofonok várhatóak jobbról – 27 településen tartanak ma időközi választást


Legutóbb egy hete tartottak időközi önkormányzati választásokat az országban, amikor is a kormánypártok földindulásszerű győzelmet arattak még a biztos ellenzékinek tartott budapesti körzetekben is. Ezúttal újabb huszonhét településen rendeznek időközi önkormányzati választást.

Baranya megyében öt településen lesz polgármester-választás, és mind az öt településen a korábbi polgármester halála miatt szólítják az urnákhoz a választópolgárokat. Bogdásán a 210 választópolgár három, Drávasztárán 325 választásra jogosult öt, Endrőcön 291 választó négy, Fazekasbodán 167 választó két, Kisdér 95 választópolgára pedig három polgármester-jelölt közül választhat. Valamennyi polgármester-jelölt függetlenként indul.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyancsak öt településen lesz időközi polgármester-választás. Bódvalenkén lemondott a község korábbi vezetője, most két független jelölt indul a posztért, a névjegyzékben 176 helybéli szerepel. Igriciben, Szőlősardón, Galvácson és Zádorfalván a korábbi polgármesterek halála miatt kell választást tartani. Igriciben 872 választópolgár három, Szőlősardón 99 választópolgár két, Galvácson 74 választó egy, Zádorfalván 324 választó öt jelölt közül választhat. Valamennyi polgármester-jelölt függetlenként indul.

Csongrád-Csanád megyében Újszentivánon a képviselő-testület feloszlatta magát. Most a polgármesteri posztért öt jelölt indul: négyen függetlenként, egy pedig a Fidesz-KDNP színeiben.A hat képviselői helyre tizenhatan pályáznak, a választói névjegyzékben 1611-en szerepelnek.

Fejér megyében Dunaújvárosban a 2. egyéni választókerületben lesz haláleset miatt képviselőválasztás, a posztért öt jelölt indul, a névjegyzékben 3537-en vannak.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében két településen lesz választás, mindkettőn azért, mert a képviselő-testület feloszlott. Jászárokszálláson a polgármesteri tisztségért három független jelölt indul, a nyolc képviselői helyért pedig huszonhárom, a névjegyzékben 6158 helybéli szerepel. Tiszavárkonyban két független jelölt és a Fidesz-KDNP jelöltje indul a polgármesteri tisztségért, a hat képviselői mandátumért tizenhét jelölt indul, a névjegyzékben 1276-an vannak.

Nógrád megyében három településen tartanak időközi választást. Vanyarcon a korábbi polgármester halála miatt tartanak választást, a voksoláson két független jelölt indul, a névjegyzékben 980-an vannak. Nagylócon feloszlatta magát a képviselő-testület, a polgármesteri tisztségért most két független jelölt indul, a hat képviselői helyért pedig 32-en indulnak, a szavazáson 1157-en voksolhatnak. Hugyagon szintén feloszlatta magát a képviselő-testület, a polgármester-választáson három független és egy Fidesz-KDNP-s jelölt van. A 652 választásra jogosult helybéli a négy képviselőt 14 jelöltből választhatja ki.

A Pest megyei Budaörsön a 10. egyéni választókerületben a képviselő halála miatt lesz időközi választás, a 2238 szavazásra jogosult három jelölt közül választhat.

Somogy megyében Őrtilosban lesz választás, mert a képviselő-testület feloszlatta magát. A polgármesteri székért a Fidesz-KDNP jelöltje és egy független jelölt indul, a négy képviselői helyre kilencen pályáznak. A névjegyzékben 384-en szerepelnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy községben tartanak időközi polgármester-választást: Pátrohán haláleset, Szamosújlakon, Szamostatárfalván és Császlón pedig a polgármester lemondása miatt. Szamostatárfalván két független jelölt és a Fidesz-KDNP jelöltje verseng a polgármesteri posztért, a faluban 250 választópolgár szavazhat. Pátrohán négy független jelölt közül választhat 2287 választópolgár. Szamosújlakon a Fidesz-KDNP jelöltje indul egyedül, és itt 314-en szavazhatnak, Császlón pedig egy független jelölt indul, itt 288-an voksolhatnak.

Tolna megyében Alsónánán a polgármester halála miatt kell szavazást tartani, a választáson két jelölt függetlenként, egy pedig a Fidesz-KDNP színeiben indul, a névjegyzékben 571-en szerepelnek.

Veszprém megyében két településen is feloszlatta magát a képviselő-testület. Kisberzsenyben a polgármesteri posztért két független jelölt indul, a négy képviselői helyért pedig öt; a névjegyzékben 81-en vannak. Uzsa 263 választópolgára két független polgármester-jelölt és a négy képviselői helyre pályázó 12 képviselő-jelölt közül választhat.

Zala megyében Kispáliban pedig három képviselőt kell megválasztani, a 241 választópolgár öt jelölt közül választhat.

Szavazni reggel 6-tól este 7 óráig lehet.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések