A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kivégeztek ellenzéki aktivistákat és egy képviselőt Mianmarban


Az ellenzékiek hirtelen kivégzéséről a családjuk is csak utólag értesült a médiából.


Kivégeztek négy másként gondolkodót, köztük egy volt képviselőt és egy ismert demokráciapárti aktivistát Mianmarban. A nemzetközi tiltakozás ellenére évtizedek óta először hajtottak végre halálbüntetést az országban – írta a Global New Light of Myanmar. A börtönben tartott ellenzékieket terrorizmus miatt ítélték el, és felakasztották őket vasárnap.

Az országot irányító junta rövid közleményben erősítette meg a kivégzések tényét. A katonai vezetés már június elején bejelentette, hogy egy előre meg nem határozott időpontban halálbüntetés vár a négy elítéltre, miután a fellebbezésüket elutasították.

A nemzetközi közösség kifogásolta az ítéleteket, rámutatva, hogy az eljárások katonai bíróság előtt és zárt ajtók mögött zajlottak. Zav Min Tun, a junta szóvivője szerint indokolt volt a halálbüntetés, mert az elítéltek legalább ötven civillel végeztek.

Mianmarban legutóbb 1990-ben hajtottak végre halálbüntetést.

Manny Maung jogvédő elmondta, hogy az ellenzékiek hirtelen kivégzéséről a családjuk is csak utólag értesült a médiából. Az aktivista felszólította a nemzetközi közösséget, hogy azonnal hozzon intézkedéseket a mianmari katonai vezetéssel szemben.

A 41 éves képviselő, Phjo Zeja Thav, valamint az 53 éves aktivista, Kjav Min Ju (képünkön) néhány nappal korábban online felvehette a kapcsolatot családjával – tájékoztatott a helyi média. Kjav Min Ju egyik hozzátartozója elmondta: bíztak abban, hogy egyelőre nem hajtják végre az ítéletet.

Kjav Min Ju 1988 óta harcolt a demokráciáért, és több mint húsz évet töltött börtönben. Phjo Zeja Thav rapperből lett képviselővé, és a puccsal eltávolított előző vezető, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí szövetségesévé.

A mianmari katonai vezetés több tucat aktivistát ítélt halálra, akik tiltakoztak a hadsereg tavalyi hatalomátvétele ellen.

Mianmarban a hadsereg tavaly február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, letartóztatta az országot de facto vezető Aung Szan Szú Kjít és az általa vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) kormánypárt számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a 2020. novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések