Soros blogján jelent meg az írás…
George Soros amerikai milliárdos arról írt a Project Syndicate-re,
hogy az amerikai demokráciát kívülről és belülről is veszély fenyegeti:
- Kína és Oroszország elnyomó rezsimjei autokratikus államformát akarnak ráerőltetni a világra.
- De a demokrácia belföldi ellenségei még fenyegetőbbek: ide tartozik a jelenlegi legfelsőbb bíróság, amit Soros szerint szélsőjobboldali szélsőségesek uralnak, és Donald Trump Republikánus Pártja, ami ezeket a szélsőségeseket a helyükre tette.
Soros szerint nem csak az abortuszellenes döntésről van szó, hanem arról is, amivel a szélsőséges bírók érveltek. „Samuel Alito bíró, a többségi vélemény szerzője arra alapozta ítéletét, hogy a 14. módosítás csak azokat a jogokat védi, amiket 1868-ban, a módosítás ratifikálásakor általánosan elismertek. Ez az érv azonban sok más, azóta elismert jogot veszélyeztet, köztük a fogamzásgátláshoz való jogot, az azonos neműek házasságát és az LMBTQ-jogokat” – írja Soros.
Soros azt írja: „A logikus
következtetést levonva ez az érvelés akár meg is engedheti az
államoknak, hogy betiltsák a rasszok közötti házasságot, ahogy egyesek
1967-ig tették. Az is világos, hogy a Bíróság frontális támadást kíván
intézni a végrehajtó hatalom ellen. A Bíróság éppen lejárt mandátumának
egyik legnagyobb következménnyel járó ítélete megtagadta a
Környezetvédelmi Ügynökségtől a klímaváltozás elleni küzdelemhez
szükséges rendeletek kibocsátását.”
Soros említi a közelmúlt
országos felháborodást kiváltó lövöldözéseit, említve, hogy miközben már
több republikánus politikus a fegyverviselés szigorítását kérné, a
Legfelsőbb Bíróság New Yorkban a fegyverlobbi pártját fogta (amire
válaszul új törvénnyel kerülnék meg az ítéletet).
A Legfelsőbb
Bíróság korábban az Egyesült Államok egyik legelismertebb intézménye
volt, de Soros szerint most a szélsőséges többség történelmi mélypontra
döntötte az intézmény tekintélyét, de mivel 6:-as többségük van és
fiatalok, a szélsőségesek sokáig dominálják még a bíróságot.
Soros
szerint a Legfelsőbb Bíróságot csak a Republikánus Párt
földcsuszamlásszerű kiszorításával lehet megváltoztatni. Ez lehetővé
tenné a Kongresszusnak, hogy törvényi úton megvédje azokat a jogokat,
amelyeket a Legfelsőbb Bíróság védelmére bíztak. „Ma már világos, hogy
ez nagy hiba volt” – írja.
Soros szerint a radikalizálódott
republikánusok ellen szükséges, elsöprő választási győzelem
megszervezését szinte leküzdhetetlen akadályokkal nehezítik: olyan
államokban, mint Florida, Georgia és Texas, számos törvényt hoztak, amik
nagyon megnehezítik a szavazást.
Egy floridai szövetségi bíró a
közelmúltban azt írta, amikor megsemmisítette az egyik törvényt, azokat
„azzal a szándékkal léptették életbe, hogy a floridai választási
rendszert úgy alakítsák át, hogy a Republikánus Párt előnyben
részesítsék a Demokrata Párttal szemben” – írja Soros, említve azt is,
hogy a republikánusok most a szavazatszámlálási és választási
hitelesítési folyamatot is támadják, minden oldalról támadva az amerikai
demokratikus rendszert.
Soros azt írja, nincs egyedül azzal,
hogy az USA-ban a demokrácia túlélése súlyos veszélyben van, a
közvéleményt felkavarta az abortuszról szóló döntés. De fel kell
ismerni, miről is van szó: egy gondosan kidolgozott tervről, aminek a
célja, hogy az Egyesült Államokat elnyomó rezsimmé alakítsák, és
különösen a nőket célozzák meg, tekintet nélkül a pusztító
következményekre – írja Soros, aki szerint mindent meg kell tenni ez
ellen.
Végül azt írja, hogy bár a Demokrata Pártot támogatja, a kétpárti rendszer megvédése nem pártkérdés.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések