A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Franciaország üzent a magyar kormánynak: „Európa többé nem lehet túsza egyes tagjai rosszindulatának”


Mint ismert,  a magyar Országgyűlés nem szavazta meg a globális minimumadó bevezetését, Franciaország azonban megpróbálja megkerülni Magyarország vétóját.

Magyarország azzal érvelve visszakozott, hogy az adó övön aluli ütést mérne az európai versenyképességre, miközben a gazdaságok világszerte szenvednek a magas infláció és az orosz ukrajnai háború okozta megélhetési krízis miatt.

Mivel a finanszírozásra vonatkozó európai irányelv elfogadásához egyhangú döntésre van szükség, így Magyarország vétója miatt mind a 27 tagállamban kisiklott a kezdeményezés.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter azonban újságíróknak nyilatkozva azt mondta:

„a következő hónapokban Magyarország nélkül vagy Magyarországgal együtt, de bevezetik a globális minimumadót”.

„Európa többé nem lehet túsza egyes tagjai rosszindulatának”- tette hozzá a Euronews.com beszámolója szerint.

Párizs ezért most alternatív megoldásokon dolgozik annak érdekében, hogy kikerülhessék a magyar vétót.

Az egyik lehetőség egy, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 329. cikkelye értelmében létrehozott „megerősített együttműködés” lenne, ezt azonban a Bizottságnak kell javasolnia az EP-képviselők támogatásával. A probléma, hogy az Európai Tanács részéről ebben az esetben is szükség lenne egyhangú támogatásra, ahol azonban Magyarország ismét élhetne a vétó lehetőségével.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések