Az uniós tagállamokban erősödött a fosszilis energiaforrások áramtermelésben betöltött szerepe.
A
naperőművek össztermelésben betöltött aránya 11,1 százalékos volt
tavaly Magyarországon, a legmagasabb az Európai Unió 27 országában –
közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), a
2021-es évet összefoglaló villamosenergia-piaci jelentése alapján.
A
27 tagállam aggregált áramfogyasztása 4,3 százalékkal, a magyar
fogyasztás 6 százalékkal nőtt tavaly a megelőző évhez képest. Február
kivételével valamennyi hónapban élénkebb volt a kereslet 2021-ben, mint
az előző év azonos időszakában.
Az uniós országok
villamosenergia-termelésének volumene a nettó fogyasztáshoz hasonló
ütemben emelkedett tavaly 2020-hoz képest, de nem haladta meg a
2017-2019-es évekre jellemző termelési szintet.
Az MTI által
idézett jelentés megállapítja: a termelés összetételét tekintve a
legnagyobb változást a korábbi évekre jellemző szén-gáz helyettesítési
folyamat visszafordulása jelentette. A gázár drasztikus emelkedése a
földgáztüzelésű erőművek szénerőművekhez viszonyított relatív
jövedelmezőségét nagymértékben rontotta, így termelésüket részben a
széntüzelésű erőművek vették át. A feketeszén és ligniterőművek
termelése iránti keresletet az is növelte, hogy a kedvezőtlen időjárás
miatt az emelkedő beépített teljesítmény ellenére csak kissé nőtt az
időjárásfüggő (nap, szél, víz) megújuló alapú termelés.
Az
elszabaduló gázárak hatására a gáz-szén helyettesítés vált dominánssá
tavaly, a szénalapú termelés nagyjából 20 százalékkal emelkedett, a
gáztüzelésű erőművek termelése ugyanakkor 6,3 százalékkal csökkent az
előző évhez képest.
A 27 uniós tagállamban a fosszilis
energiaforrások áramtermelésben betöltött szerepe erősödött, miközben a
karbonmentes technológiák súlya 62,9-ről 62,2 százalékra csökkent. Az
időjárásfüggő megújulók szerepe 33,4-ről 33,1 százalékra mérséklődött,
ezzel szemben a szén- és lignittüzelés súlya közel 2 százalékponttal,
12,3-ról 14,2 százalékra emelkedett, és ismét meghaladta a gáztüzelésű
erőművek 13,9 százalékos hozzájárulását.
A magyarországi
termelésben ugyanakkor nem volt érzékelhető ez a tendencia, sőt, a
lignit alapú termelés tovább csökkent – hívta fel a figyelmet a MEKH.
A
nukleáris egységek a 2020-as évnél kedvezőbb rendelkezésre állásnak
köszönhetően magasabb termelési volument értek el tavaly, de nem tudták
megközelíteni a 2017-19-es termelési szintet. A nagy nukleáris
kapacitásokkal rendelkező országok mindegyikében emelkedett a termelés,
például Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Svédországban.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések