Mindezt két hónap alatt.


Egy segédmotor-kerékpárt tulajdonított el valaki február 17-én egy hajdúhadházi ingatlan udvaráról. A helyi rendőrök napokon belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Mint kiderült, a 22 éves férfi célirányosan indult el a sértetthez aznap éjjel. A kétkerekűt ellopta, egy napig használta, majd eladta egy ismerősének. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és szabadlábon hagyása mellett indítottak ellen nyomozást – írja a police.hu. Két hét múlva egy hajdúhadházi telephelyről 30 méter rézvezeték tűnt el, míg március 3-án egy kisteherautót nem talált a tulajdonosa abban a parkolóban, ahol leállította.

A szálak ismét a 22 éves férfihez vezettek, és a gyanú hamar be is igazolódott.

A nyomozás adatai szerint volt munkáltatójától lopta el a rézvezetékeket, míg a kisteherautót pusztán azért tulajdonította el, mert nem akart gyalogolni az otthonáig. Pechére azonban olyan útra tévedt, ahol a jármű elakadt, ezért otthagyta, és hazasétált. Másnap viszont úgy gondolta, hogy átkutatja a teherautót, hátha talál benne olyan tárgyakat, amiket később értékesíteni tud. Visszament, és a karosszériát, belsőteret nem kímélve kezdett kutatásba.

A rendőrök háromrendbeli lopás, egyrendbeli rongálás, valamint kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak vele szemben bűntetőeljárást. A nyomozás során az is megállapítást nyert, hogy a férfi a motorral és a kisteheratóval is úgy közlekedett, hogy jogerősen el volt tiltva a járművezetéstől. Ennek értelmében kétrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a nyomozást lezárta, az ügy iratait megküldte az ügyészségnek.
 
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!