A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Vízbe fulladt az egyik utas a tiszai hajós balesetben – vádat emelt az ügyészség


A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 72 éves férfi ellen a vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt, aki 2021. szeptember hónap elején egy kisgéphajóval közlekedett a Tiszán. 

A hajóútról kihaladva, későn észlelte az előtte keresztbe fordult ladikot, azzal összeütközött, melynek következtében az utasok a vízbe estek, és a ladik egyik utasa a part felé kezdett úszni, azonban a vízből nem tudta kimenteni magát, vízbe fulladt.

A vádirat szerint a vádlott 2021. szeptember hónap elején, a délutáni órákban a Tisza folyón közlekedett egy kisgéphajóval Tiszalök környékén úgy, hogy egy ismerőse által vezetett másik kisgéphajót követett és közöttük több mint 100 méter távolság volt.

A vádlott által vezetett kisgéphajón még egy nő utazott. Ugyanebben az időben a sértett férfi és barátja, egy motorral ellátott fából készült ladikkal horgászathoz készülődtek a folyó partjától mintegy 20 méterre távolodva, amikor a vádlott által követett másik kisgéphajó elhaladt a közelükben, és az okozott hullámzás ellensúlyozása érdekében a sértett evezővel a ladikot a folyón keresztbe fordította.

A vádlott a kisgéphajójával ekkor érkezett meg, és a fák árnyékából kikerülve a nap a szemébe sütött, így későn észlelte az előtte keresztbe fordult ladikot, amellyel összeütközött.

Az ütközés következtében mindenki a vízbe esett, azonban bele tudtak kapaszkodni az előzőleg elsüllyedt, de felúszóképes maradt ladikba, a sértett viszont a part felé kezdett el úszni, a vízből nem tudta kimenteni magát, halálát vízbe fúlás okozta.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – büntetővégzésben – felfüggesztett fogházbüntetést és vízi járművek vezetésétől eltiltást indítványozott – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleményében.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések