Hirdessen itt

Ujhelyi: Az Európai Unió előre megy, a Fidesz meg hátra


Vészhelyzetben, szankciók kivetésekor az egyhangúság helyett legyen elég a minősített többség, z Európai Parlament kapjon jogszabály-kezdeményezési, módosítási és visszavonási jogkört.


„VASÁRNAPI NYÍLT LEVÉL

Erről nem számolt be az állami média, de a fideszes sajtóalapítvány kiadványai sem hozták részletes tudósításokban a címlapon, pedig olyan jelentőségű változások kezdődtek el a héten az Európai Parlamentben, amelynek mindannyiunk életét – álláspontom szerint pozitívan – befolyásoló, forradalmi hatásai lesznek. A Fidesz természetesen ezt is megpróbálta megakadályozni; de szokás szerint az Európa-ellenes kisebbséghez szorulva maradtak, a strasbourgi plenáris jelentős többsége ugyanis elfogadta a radikális változtatásokat szorgalmazó parlamenti dokumentumot. De miről is van szó?

Az Európai Parlament eheti plenáris ülésén szavaztunk egy határozatról, amely a jelenlegi és közelmúltbeli válságokra való tekintettel – az uniós szerződések felülvizsgálatára vonatkozó parlamenti joggal élve – változtatásokat szorgalmaz az uniós szerződésekben. Az egyik első és politikai szempontból legizgalmasabb javaslat, hogy vizsgálják felül a tanácsi szavazásokra vonatkozó előírásokat az Unió cselekvési képességének javítása érdekében és vészhelyzetben vagy szankciók kivetésekor az egyhangú többség helyett legyen elég a minősített többség is szavazáskor. Kimondva-kimondatlanul ez azon tagállam(ok) ellen szól, amelyek akár hátsó szándéktól vezérelve is, de gátolják az egységes, vagy legalábbis többségi fellépést adott helyzetben.

A klaviatúrát ragadó kormánypárti kommentelőket arra szeretném emlékeztetni, hogy a Fidesz-kormány épp most hosszabbította meg a »veszélyhelyzetet«, amely lehetővé teszi a kompromisszum és ellenszavazatmentes rendeleti kormányzást; épp a hatékonyságra hivatkozva, vagyis mindez nem az ördögtől való, még ha a Fidesz-kormánynak épp nem is tetszik, mert csökkentené Európában a zsarolási potenciálját. Szintén a javaslatok között szerepel, hogy meg kell erősíteni az unió alapértékeit védő eljárást és egyértelműsíteni kellene a jogsértések megállapításának módját, valamint következményeit – ez egyébként teljesen egybecseng a Fidesz utolsó, máig hatályos választási programjának követeléseivel is. Ugyancsak a dokumentumban lévő javaslatok között szerepel, hogy az Európai Parlament kapjon jogszabály-kezdeményezési, módosítási és visszavonási jogkört, a költségvetési eljárás során pedig teljes jogú társjogalkotóvá válhasson; jelenleg ugyanis a hármas intézményi rendszerben sokszor tényleg béna kacsaként próbálja az európai polgároktól közvetlenül kapott felhatalmazással élve képviselni az érdekeiket.”- írta Ujhelyi a Facebookon.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések