Rekordszámú, több mint ötven településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást. Azokat az időközi voksolásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején nem tudtak megtartani.
Az
elmaradt időközi választások kiírására április 25-ig volt lehetőségük a
választási bizottságoknak. Ezt úgy kellett megtenniük, hogy a szavazás
napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen.
Az időközi választás legkorábbi időpontja így június 19. lehetett, a legkésőbbi pedig július 3.
Budapesten
a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a
képviselő halála, az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni
választókerületében pedig lemondás miatt kell időközi választást
tartani.
Baranya megyében Siklósnagyfalu és Mekényes lakói a
korábbi településvezetők lemondása miatt polgármestert, Cúnban pedig a
képviselő-testület feloszlása miatt polgármestert és képviselőket is
választanak.
Bács-Kiskun megyében Dunaszentbenedeken, Izsákon,
Kunbaracson és Szalkszentmártonban a polgármester halála miatt lesz
időközi választás, Kiskőrösön a 4-es egyéni választókerületben pedig az
elhunyt képviselő utódját kell megválasztani. Borsod-Abaúj-Zemplén
megyében Gagybátorban és Ongán a korábbi településvezetők halála miatt
polgármestert, Szentivánbaksán pedig a képviselő-testület feloszlása
miatt polgármestert és képviselőket is választanak.
Békés
megyében, Békéscsabán a 4-es egyéni választókerületben haláleset,
Békésen pedig az 1. egyéni választókerületben lemondás miatt kell
időközi képviselő-választást tartani.
Csongrád-Csanád megyében Szegeden, az 1-es egyéni választókerületben a korábbi képviselő lemondása miatt tartanak voksolást.
Fejér
megyében Perkátán a korábbi polgármester lemondása miatt lesz időközi
választás, Gyúrón pedig a képviselő-testület feloszlása miatt kell
településvezetőt és képviselőket választani.
Győr-Moson-Sopron megyében Fertőhomok lakói a korábbi polgármester halála miatt választanak új településvezetőt.
Heves
megyében Gyöngyösön a 3-as egyéni választókerületben a korábbi
képviselő halála, Egerben pedig a 7-es választókerületben a korábbi
képviselő lemondása miatt lesz időközi képviselő-választás.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében Szolnokon a 4-es egyéni választókerületben a képviselő lemondása miatt kell időközi választást tartani.
Nógrád megyében Alsópetényben a korábbi polgármester lemondása miatt lesz időközi választás.
Pest megyében Tökölön a 4-es egyéni választókerületben, Szigetszentmiklóson a 6-os, Nagykőrösön pedig az 5-ös választókerületben a korábbi képviselő halála miatt lesz időközi választás.
Somogy megyében Göllén és Balatonberényben a képviselő-testület feloszlása miatt választanak polgármestert és képviselőket, míg Mezőcsokonyán a korábbi polgármester halála miatt lesz időközi választás.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Darnó lakói a korábbi polgármester lemondása miatt választanak új településvezetőt, Nyírpilisen pedig a korábbi polgármester összeférhetetlenség miatt lemondott, ezért kell időközi választást tartani. A képviselő-testület lemondása miatt választanak polgármestert és képviselőket Anarcson, Nyírkércsen és Papon. Nyíregyházán az 1-es és a 3-as egyéni választókerületben a képviselő halála miatt kell időközi választást rendezni. Tolna megyében Nagyszokoly lakói polgármestert választanak, a korábbi településvezetőről ugyanis megállapították, hogy méltatlan a tisztség betöltésére.
Vas megyében Bozsokon a polgármester halála, Telekesen és Porpácon pedig a lemondása miatt kell új településvezetőt választani. Kemeneskápolnán a korábbi időközi választáson szavazategyenlőség alakult ki a polgármesterjelöltek között, itt ezért kell időközi választást tartani. Kőszegen a 2-es egyéni választókerületben lemondás, Sárváron pedig az 5-ös egyéni választókerületben haláleset miatt kell új képviselőt választani.
Veszprém
megyében Balatonalmádiban és Dörgicsén a polgármester lemondása miatt
lesz időközi választás. A képviselő-testület feloszlása miatt
polgármestert és képviselőket kell választani Balatonedericsen, Litéren,
Lovason és Magyarpolányban. Zala megyében Hottó községben a korábbi
polgármester lemondása, Zalaköveskúton és Pusztaapátiban pedig a
polgármester halála miatt választanak új településvezetőt. A
képviselő-testület lemondása miatt Nemesnépen és Ramocsán polgármestert
és képviselőket is választanak. Keszthelyen a polgármester lemondása,
továbbá a 8-as egyéni választókerületben a képviselő halála miatt lesz
időközi választás. Fűzvölgyben a polgármester halála miatt írtak ki
időközi voksolást, és – mivel a képviselők száma a testület működéséhez
szükséges létszám alá csökkent – három képviselőt is választaniuk kell a
helyieknek. Ezek mellett nyolc helyen – Dombegyház, Budapest XV.
kerület, Bátaszék, Örkény, Szentborbás, Hernád, Egyek, Dunaújváros –
időközi nemzetiségi önkormányzati választást tartanak ma.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések