A rendőrség eljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen, mert a gyanú szerint COVID-19 igazolást állított ki egy férfinak, úgy, hogy nem is fertőződött meg a vírussal.


A Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya büntetőeljárást folytat egy Békés megyei háziorvos ellen. 

Az orvos a gyanú szerint COVID-19 igazolást állított ki egy férfinak január 4-én 200 ezer forintért cserébe, úgy, hogy nem is fertőződött meg a vírussal. 

A háziorvost egy férfi azzal az indokkal kereste meg, hogy a kisteleki ismerősének szüksége van az igazolásra, azért, hogy a börtönbe való bevonulását el tudja halasztani, amit embercsempészés miatt szabtak ki rá korábban. 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a háziorvost vesztegetés elfogadásával, a másik két férfit vesztegetéssel gyanúsítja, és vizsgálja a történteket – adta hírül a police.hu.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!