A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nógrádi György: Ha Putyin nem megy be Ukrajnába, az ország szétesett volna gazdaságilag


A szakértő szerint Európa egy része Amerika nyomására sorakozott fel Ukrajna mögött.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Hír Tv Napi Aktuális című műsorának volt a vendége. 

A szakértő az adásban elmondta, hogy eltelt száz nap a háború kirobbanása óta, és ezalatt az idő alatt

sem az ukrán, sem az orosz stratégia nem vált be.

A stratégiai hibákról Nógrádi György elmondta, hogy Putyin kevés zászlóaljat vetett be, és túl sok irányból támadott. 

Ezt követően kitért arra is, hogy az ukrán ombudsman nyilatkozatban vallotta be, hogy hazudtak amikor azt mondták, hogy az orosz katonák megerőszakolták az ukrán nőket. Majd leszögezte, hogy mindkét fél PR-háborút folytat. 

Kérdésre válaszolva a szakértő elmondta, hogy mára

a nyugati világ az USA nyomására felsorakozott Ukrajna mellett.

Azonban kitért arra is, hogy Afrika nem fogadja el a nyugati érvelést, valamint leszögezte, hogy Kína „teljesen csöndben Oroszországot támogatja”.


 

KAPCSOLÓDÓ


 Putyin: Nagy Péter nem elvett területeket, hanem orosz őshonos földeket foglalt vissza, a modern Oroszország feladata is ez

 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések