Hirdessen itt

Négyen kaptak hajba a kiömlött sör miatt Kéthelyen


Balhéval végződött a kéthelyi falunap szombaton, miután négyen összeverekedtek a rendezvényen.


A rendőrségi nyomozás adatai alapján a négy férfi azért veszett össze, mert az egyikük véletlenül felrúgott egy pohár sört. Miután eleinte csak szavakat vágtak egymás fejéhez, a bántalmazás nonverbális módjára tértek át.  A szóváltást ugyanis tettlegesség követte, amely során mindenki ott ütötte és verte a másikat, ahol csak érte.

A négy rendbontónak a verekedés következtében könnyű sérülése keletkezett. Az egyenruhások a helyszínen elfogták a garázdákat, akik közül egyiküket sérülései miatt kórházba vitték, hármukat pedig a Marcali Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók egy 25 éves és egy 35 éves somogyszentpáli, valamint egy 21 éves marcali lakost csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, negyedik társuk elszámoltatására később kerül sor.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések