Hirdessen itt

Megbosszulta, amit a lányával tett - Az utcán verte össze a férfit az édesapa Szabolcsban


Életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja az édesapát a megyei főügyészség.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint a vádlott tudomást szerzett arról, hogy a 14 éves lányát molesztálja a sértett, azaz nem kellő tisztelettel közeledik feléje. 2021. október 8-án délelőtt találkoztak a szabolcsi település utcáján, ahol a vádlott felelősségre vonta a sértettet. 

A sértett ekkor trágár, obszcén kifejezéseket használt a vádlott lányára, nem kért bocsánatot az édesapától. Délután újra találkoztak az utcán, ahol a sértett folytatta a vádlott lányával kapcsolatos kijelentéseket, ismételten obszcén jelzőket használt a kislányra, azt hazudta, hogy le is feküdt vele. Ezen feldühödött a vádlott, és az ittas sértettet kétszer pofonvágta, amitől az a földre esett. A földön fekvő sértettet a vádlott még többször megrúgta, majd almával is megdobálta.

A sértettnek több bordája is eltört, amitől légmell alakult ki nála, ami életveszélyes sérülésnek minősül. A bordatörések 4 hét alatt gyógyultak meg.

A bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság 2 év börtönbüntetésre ítélje, melynek a végrehajtását 3 évre függessze fel abban az esetben, ha beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések