Dmitrij Medvegyev ironizált egy kört, majd jól odaszúrt a „Moldovát szó szerint is körbetáncikáló” román politikusoknak.
Billentyűzetet
ragadott Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács helyettes
vezetője, hogy a Telegram-oldalán megkommentálja picit az egy nappal
korábbi bejelentést, miszerint az unió tagországainak vezetői
megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról.
S
mivel a volt orosz államfő általában erőseket szokott írni, ezúttal sem
tért el a hagyományától, sőt, ezúttal jól oda is szúrt a román
politikusoknak.
Medvegyev szerint a Moldovai Köztársaság esetében
az uniós csatlakozási folyamat egyáltalán nem lesz rövid, évtizedekig
elhúzódhat, amihez jó utat kívánt, majd hozzátette, ez „közvetve
megvalósítható az új Nagy-Románia létrehozásával”.
Aztán ironizált egy sort azon, hogy a román politikusok egy ideje szó szerint is körbetáncikálják Moldovát, és szerinte
meglehetősen vicces volt látni, hogy a két ország parlamentjének a közös ülése után a román és a moldáv honatyák hóráztak egy nagyot. „Ez mulatságos volt, a következmények viszont már nem lesznek azok”
– kapcsolt át fenyegetőző hangnemre Medvegyev.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések