Egyelőre csak kevés részletet tudni az esetről, ami mondhatni példa nélküli, ezelőtt nemigen fordult hasonló elő a német bíróság épülete előtt.
A
német rendőrség kedden számolt be arról, hogy őrizetbe vettek egy
férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy emberi fejet hagyott a bonni
kerületi bíróság épülete előtt. Hogy miért tette ezt, és ki az áldozat,
egyelőre nem tudni.
A holttestet alig néhány száz méterrel arrébb
találták meg a Rajna folyóban. A rendőrség azt mondta, szerintük a
levágott fej a testhez tartozik, de sokkal több információt egyelőre nem
árultak el ezzel kapcsolatban.
A 38 éves gyanúsított Bonn
környékéről származik, amit szintén a rendőrség erősített meg.
Hozzátették, a környékről nem jelentettek gyanús tevékenységet, jelenleg
szemtanúkat keresnek az ügyben – írja a CNN.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések