A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Lavrov figyelmeztette a nyugatot, úgy szállítsák a fegyvereket, hogy beléphetnek a háborúba


Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, Szaúd-Arábiában tett látogatása során.


„Ez közvetlen provokáció, amely kifejezetten arra irányul, hogy a Nyugatot belesodorják a katonai cselekményekbe” – mondta Lavrov.

Az orosz külügyminiszter szerint nem minden józan gondolkodású nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak, „különösen az EU északi részén”. Kijelentette, hogy „vannak olyan politikusok, akik készek bekapcsolódni ebbe az őrületbe, csak hogy elősegítsék saját törekvéseiket”.

Mindemellett vannak felelősségteljes országok is, amelyek megértették, hogy ezek a forgatókönyvek elfogadhatatlanok – tette hozzá Lavrov, de nem említett példákat.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések