Bödőcs Tibor a választást követően bejelentette, hogy visszavonul, és azokban az interjúkban, amelyeket teljesen visszavonultan adott persze arra célozgatott, hogy ezt azért kell megtennie, mert ez a szörnyű diktatúra majd lecsap rá. Mind nagyon elszomorodtunk, de a narratíván némileg ront az, hogy a Forbes összesítésa szerint Bödőcs annyira el van nyomva, hogy jelenleg ő a leggazdagabb magyar standupos. Hiába, a tehetségtelenség is kifizetődő, ha valaki eleget szidja a kormányt.
Ilyen ez a diktatúra.
Bödőcs
Tibor egyértelműen a legfelkapottabb magyar standupos. Ezt nem volt
nehéz elérni, hiszen aki arra építi fel a karrierjét, hogy a magyar
kormányt gyalázza, azt a baloldali média azonnal a vállára emeli, akkor
is, ha se humora, se tehetsége nincs. Persze, ízlés dolga, hogy ki mit
talál viccesnek, az ő előadásai inkább erőltetettek, mint szellemesek.
És nem, nem azért, mert kifigurázza a kormányfőt. Vannak tehetséges,
tényleg szórakoztató, és kicsit sem kormánypárti humoristák, akiken
lehet nevetni. Bödőcs nem tartozik közéjük, de nem is kell. Hiszen a
siker receptje az, hogy minél hangosabban, egybites poénokkal fikázzuk a
kormányt, és a jóENberek azonnal rajongani kezdenek értünk. Gazdagok és
elismertek akarunk lenni a humor vlágában? Nevezzük következetesen
kicsinek Orbán Viktort, és a telex olvasótábora sírva nevet minden
szavunkon. Ennyi elég.
Olyannyira biztos a módszer, hogy a Forbes
legfrissebb toplistája alapján, amelyben a gazdasági lap a nyilvános
céges pénzügyi beszámolók alapján sorba állította a pénzügyileg
legsikeresebb magyar standup-előadókat Bödőcs Tibor a legjobban kereső
magyar standupos. A Forbes adatai alapján ugyanis 118 millió forintos
árbevétel mellett 98 millió forintos profitot termelt. A cikkből
kiderült, hogy Bödőcs nem fizette ki magának a nyereséget osztalékként,
hanem bent hagyta a cégben eredménytartalék formájában. A pénzügyi
beszámolók alapján látható, hogy ez már évek óta így megy, a cége 269
milliós tartalékot halmozott fel. A lap szerint a közel száz milliós
profit a standupos fellépések díjai mellett a könyvei, illetve a milliós
nézettségű videókat futtató YouTube-oldalából tehetődött össze.
Micsoda
elnyomás, láthatjuk tehát, aki ebben az elnyomásban viccelni mer a
kormánnyal, azt tönkreteszik és földönfutóvá válik. Ja, nem ezt
Gyurcsány ígérte minden jobboldalinak a választás előtt. Milyen furcsa,
hogy Bödőcs leggyakoribb “vicce” a kicsi, nem pedig a Fletó.
0 Megjegyzések