Hirdessen itt

„Fűre sz@rni tilos” táblákat helyeztek el ukrán menekülteknek Nagykőrösön


A menekültek többsége semmilyen problémát nem okozott, néhányan azonban egy iskola udvarát használták mosdóként.

A helyes vécéhasználatot mutató táblákat tettek ki egy nagykőrösi iskola udvarán, miután ukrán menekültek egy kis csoportja rendszeresen a fűben végezte el kis- és nagydolgát. Most már piktogramok mutatják, hogyan kell ezt jól csinálni.

„Az iskola dolgozói jelezték, hogy márciusban a városba szállított mintegy félszáz menekült között érkeztek néhányan, akik képtelenek használni a kommunális helyiségeket, jelesül a mosdót. A dolgukat az udvaron végzik el, amivel nap mint nap szembesülniük kellett. Hiába próbálták rábeszélni őket a helyes viselkedésre, ez sikertelennek bizonyult”

– fogalmazott a Blikknek László Ferenc helyi önkormányzati képviselő.

A politikus szerint a menekültek többsége semmilyen problémát nem okozott, befogadták őket, csak néhányan nem tartják be az alapvető együttélési szabályokat. „Sajnos a városban is többször elfogadhatatlanul viselkedtek. Láttam, ahogy meglehetősen agresszívan koldultak, engem is leszólítottak az egyik hipermarket előtt” – mondta a lapnak a képviselő.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések