A szerda estére összehívott tanácskozáson akár arra is javaslatot tehetnek, hogy tartsanak a pártban tisztújítást, noha alig egy hónapja, május elején választották újra Jakab Péter elnököt.
Rendkívüli
választmányi ülést tart szerda este a Jobbik – erősítette meg a
hvg.hu-nak egy pártbéli forrása a Magyar Hang értesülését, de a
napirendről nem mondott bővebbet. A Magyar Hang szerint az eseményen
akár arra is javaslatot tehetnek, hogy a párt írjon ki egy tisztújítást.
"Sokan ugyanis kifejezetten elégedetlenek Jakab Péter és a mára már
ugyan fogyatkozó létszámú, de hozzá közel álló politikusok vezetésével" –
írták.
Annyi biztos, hogy a választmányi ülést a sajtó
kizárásával, zárt ajtók mögött tartják – tudta meg a hvg.hu. Jakab
Pétert egyébként alig egy hónapja, május 7-én a párt tisztújító
kongressztusán választották újra elnökké, az ellenzéki együttműködés –
benne a Jobbik – csúfos április 3-i választási kudarca ellenére.
Jakab
egyébként újraválasztása után magabiztosan nyilatkozott. A Telexnek
adott interjújában sok minden más mellett szóba kerül a választási
vereségben való személyes felelősség kérdése és a Jobbik berkein belül
kirobbant nemi erőszak botrány is. A frissen újraválasztott elnök
megjegyezte:
Jakab Péter él, és élni is fog, a pártjával együtt".
0 Megjegyzések