Hirdessen itt

Emberölés a miskolci Népkertben: ennyit kapott a gyilkos


A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 októberének egyik reggelén a miskolci Népkertben lévő kondiparkban olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a férfi később életét vesztette.


A kondipark puha, szivacsos talaja miatt a törvényszék megítélése szerint kizárt, hogy a sértett elesése következtében szenvedte volna el a sérüléseket, azokhoz mindenképpen külső, többszörös, erőteljes fizikai ráhatás volt szükséges. Ezt támasztotta alá a sértett fejbőrén jól kivehető lábbeli talpának nyoma is.

A törvényszék gondosan mérlegelte, hogy a vádlott szándéka csupán testi sértés okozására, vagy a vádban foglaltaknak megfelelően a sértett életének kioltására irányult-e. A bántalmazás jellegéből, a fejre irányuló ütésekből, rúgásokból és abból a körülményből, hogy a terhelt az idős férfit a bántalmazást követően magára hagyta, arra következtetett, hogy a vádlottnak nem volt bizakodási alapja a halálos eredmény elmaradása tekintetében, arra legalább az eshetőleges szándéka kiterjedt, ezért bűnösségét emberölés bűntettében mondta ki.

Ugyan a sértett jóval idősebb volt a vádlottnál, azonban maga is jó fizikumú volt, így a törvényszék álláspontja szerint védekezésre és a bűncselekmény elhárítására képes volt, a bűntett így nem minősült súlyosabban.

A törvényszék a vádlottat 12 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként értékelte, hogy a cselekményt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, így ez sem jelentett számára kellő visszatartó erőt. Ugyancsak súlyosító körülmény az elkövetés útonálló jellege és hogy a bántalmazásra fényes nappal, forgalmas közterületen történt. E körben értékelte a törvényszék a sértett idős korát is. Enyhítő körülményként vette figyelembe a törvényszék, hogy a vádlott a sértettel való találkozás, szóváltás és egy kölcsönös fizikai kontaktus körében részbeni beismerő vallomást tett.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen téves jogi minősítés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett.

A büntetőeljárás a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik, amelynek befejezéséig a törvényszék fenntartotta a terhelt letartóztatását - közölte a Miskolci Törvényszék.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések