Az Országgyűlés hatalmas többséggel utasította el kedden a globális minimumadó bevezetését Magyarországon.
A baloldal ismételten az adóemelés pártjára állt. Hazánk továbbra is kiáll amellett, hogy minden állam a lehető legszélesebb szuverenitással rendelkezzen az adóztatás terén - hangzott el a javaslat korábbi vitájában.
A MI HAZÁNK IS A GLOBÁLIS MINIMUMADÓ VÉTÓJA MELLETT ÁLLT
Torczkai
László szerint felesleges olyan kifogásokat keresnie a baloldalnak,
hogy nem volt elég idejük elolvasni a tervezetet; ez nem érdekli az
embereket. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke elmondta: már korábban jelezte,
hogy az óriás techcégek nem adóznak rendesen, ami probléma. Példaként
említette, hogy 2021-ben a Facebook bevétele 118 milliárd dollár volt,
miközben 25 ezer milliárd forint volt ekkor a magyar állam bevétele.
Elfogadhatatlan, hogy ezek a cégek mindeközben nem fizetnek adót, és a
párt ezt nem fogja hagyni. Toroczkai elmondta, hogy jelenlegi formájában
nem tudják a globális minimumadót támogatni, de abban eltökéltek, hogy
fizessenek a techóriások. Az ország szuverenitását viszont meg kell
őrizni.
A PM részéről a remegő Jámbor András szólalt fel, aki
ezúttal nyugodtabb volt, de újat nem mondott. Tulajdonképpen ugyanazt
ismételte, amit az előtte felszólalók: a Fidesz a multik mellett áll.
Ezek az adóbevételek hiányoznak Jámbor szerint, amit az egészségügybe,
oktatásba, kultúrába lehetne visszafordítani.
A globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elutasításáról döntött az Országgyűlés.
A képviselők 118 igen, 32 nem és 6 tartózkodás fogadták el a javaslatot.Kivételes eljárásban tárgyalta a Ház a Gazdasági Bizottság által benyújtott országgyűlési határozati javaslatot a globális minimumadóval kapcsolatban.
AZ ELŐTERJESZTÉS AZ OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ
OKOZTA ÚJ VILÁGGAZDASÁGI HELYZETRE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HÁBORÚS
INFLÁCIÓRA ÉS A HÁBORÚS GAZDASÁGI VÁLSÁGRA HIVATKOZVA KEZDEMÉNYEZTE A
MULTINACIONÁLIS CSOPORTOKRA AZ EU-BAN ALKALMAZANDÓ
GLOBÁLISMINIMUM-ADÓMÉRTÉKRŐL SZÓLÓ TANÁCSI IRÁNYELVTERVEZET
ELUTASÍTÁSÁT.
Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
0 Megjegyzések