Hirdessen itt

Elfogták a házi őrizetből megszökött férfit, aki időközben egy boltba is betört


Szombaton délelőtt kapták el a rendőrök a szökésben lévő férfit.


Ahogy korábban már írtuk, a 18 éves egri férfi csütörtökön este a házi őrizete helyéül kijelölt lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott. A rendőrség körözést adott ki ellene, amelyet szombaton visszavontak.

Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közülte portálunkkal, hogy az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés és lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy helyi férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2022. június 9-én este a házi őrizet szabályait megszegve távozott az őrizete helyéül kijelölt ingatlanból. A ráhelyezett nyomkövető eszközt később eltávolította magáról, majd elrejtőzött.

A járőrök 2022. június 11-én 13 óra 30 perc körül Egerben fogták el az elfogatóparancs alapján keresett 18 éves férfit, akit előállítottak a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók őrizetbevétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Továbbá az is kiderült, hogy a férfi elfogását megelőző éjszaka Eger belvárosában egy üzletbe is betört, ahonnan készpénzt lopott el.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések