Nem történt jogosulatlan megfigyelés a Pegasus-ügyben, ezért a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség
a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának bűntette miatt elrendelt nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette
– közölte az ügyészség.
Az
ügyészségi közlemény szerint „a regionális nyomozó ügyészség nyomozása
során nem azt vizsgálta, hogy milyen szoftvert alkalmaztak a hatóságok,
hanem azt, hogy a leplezett eszközök vagy titkos információgyűjtés során
alkalmazott eszközök felhasználásának törvényi követelményei
fennálltak-e. A minősített iratokra is kiterjedő, széleskörű nyomozás
azt állapította meg, hogy jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy
leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása nem történt.”
Azt is
hozzátették: „A sajtóban megnevezett személyek személyiségi jogainak
védelme érdekében szükséges megjegyezni, hogy nem feltétlenül
gyanúsítható bűncselekménnyel az, akivel szemben a hatóságok rendészeti
vagy nemzetbiztonsági célból alkalmaztak titkos információgyűjtést. A
feljelentésben megjelölt esetekben vizsgálta a főügyészség, hogy
okozott-e hátrányt az eljárás a megfigyelt személyeknek. Ilyen hátrány
okozás a nyomozás adatai szerint nem történt.”
0 Megjegyzések