Joe Biden elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Ukrajna Oroszországnak adja területeinek egy részét, ha ez véget vet a háborúnak. Összességében viszont úgy látja, erről az ukrán vezetésnek kell döntést hoznia, nem az Egyesült Államok fogja eldönteni, mi lesz az ukrán területekkel.
A New York Post arról ír,
hogy Joe Biden amerikai elnököt egy sajtótájékoztatón arról kérdezték,
hogy szerinte Ukrajnának fel kellene-e adnia területeket, hogy újra béke
legyen az országban.
Joe Biden erre azt a választ adta, hogy
kezdettől fogva úgy gondolta, hogy semmilyen döntést nem szabad
Ukrajnával kapcsolatosan kívülről hozni, hiszen az ő országukról van
szó, így nekik kell arról is dönteniük, hogy milyen megállapodás mentén
zárják le a háborút.
Hozzátette viszont:
Előbb-utóbb lesz valamilyen megállapodás majd a tárgyalások alapján. Nem tudom, mi lesz majd benne, senki nem tudja most még. De addig is, olyan helyzetbe fogom hozni az ukránokat, hogy meg tudják magukat védeni
– mondta Joe Biden amerikai elnök.
Tehát
nem zárta ki, hogy végül egy olyan megállapodás születik majd, melynek
kapcsán Ukrajna lemond egyes területekről, viszont összességében az az
álláspont, hogy az Egyesült Államok nem fog beleszólni, ha Ukrajna
területveszteséggel zárja le a háborút.
Volodimir Zelenszkij
ukrán elnök a háború eleje óta egyértelműen azon az állásponton van,
hogy Ukrajna nem adhat fel egy négyzetmétert sem az oroszoknak.
Korábban
több befolyásos amerikai politikai szószóló is javasolta, hogy Ukrajna
mondjon le egyes területekről a béke érdekében, a leghíresebb közülük
talán Henry Kissinger ex-külügyminiszter volt.
0 Megjegyzések