A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Alig szabadult a börtönből, ismét vádat emeltek egy férfi ellen: felesége új élettársának kezét és fejét verte szét egy puska tusával – fotók


A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki felesége új élettársának kezét és fejét verte szét egy puska tusával.


A vádirat szerint, amíg az elkövető a börtönbüntetését töltötte, felesége új párkapcsolatot létesített. Amikor a férfi szabadult, a nő – aki ekkor már az új élettársával élt Pécelen – ezt személyesen is közölte vele.


Az elkövető nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet. 2019 júliusának egyik délutánján megjelent a pár lakóhelyéül szolgáló lakókocsinál, majd oda belépve, azonnal felvett egy recés élű kenyérvágókést. A késsel a felesége combján két, felületes vágást ejtett, mire az asszony kimenekült a lakókocsiból.


Ezután az elkövető az új élettárssal kezdett el dulakodni. Ennek során megragadta a lakókocsiban lévő, a sértett tulajdonát képező légpuskát. A fegyver tusával többször is nagy erővel lesújtott a sértett fejére és a védekezésül felemelt kezére. Végül a megtámadott férfinak sikerült kijutnia a lakókocsiból, az elkövető pedig elmenekült.

A támadás következtében a nő könnyű sérüléseket szenvedett, de a sértett férfi jobb singcsontja eltört, illetve a homloka is betört. A sértett férfi súlyosabb, akár halálos kimenetelű sérüléseinek elmaradása részben a védekezésének, részben a szerencsének köszönhető.


Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat – olvasható a Pesti Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések