Hirdessen itt

A Párbeszéd oldalán a kormánynak szurkolnak a kormány vs. Ryanair-csatában


Besült a zöld-párt humorosnak vélt ötlete.


A Párbeszéd nagy humorosan kitett egy posztot a Facebook-oldalukra, amelyben kifejtették, hogy „most, hogy már fényes tekintetű Deutsch Tamás is megszólalt a témában, muszáj feltennünk a kérdést!”. A nagy kérdés az volt, hogy kinek szurkolnak a látogatók a Ryanair vs. kormány küzdelemben.

Besült a poén

Majd' két és félezer ember fejtette ki a véleményét: közel 1700-an a kormánynak szurkolnak, míg 660-an a Ryanairnek. Magyarán,

két és félszer többen állnak a kormány mellett – még a Párbeszéd Facebook-oldalán is.

A szintén zöld Ungár Péter is helyretette a pártot

Ungár Péter LMP-s politikus egy kommentben megosztotta a véleményét az egész posztról/ügyről. Ungár kifejtette, hogy szerinte egy zöldpárt nem igazán szurkolhat egy szennyező nagyvállalatnak. „A jogos kormánykritika nem szerencsés, ha nagyvállalatok simogatásába fordul át. Önmagában az, hogy a Ryanair adóterhe nő nem lenne probléma” – jelentette ki.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések