A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ujhelyi elektronikus élelmiszerkupon-rendszert vezetne be


Élelmiszerkupon bevezetését és az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adókulcsának minimálisra csökkentését javasolta a kormánynak az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.

A szocialista Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, olyan elektronikus élelmiszerkupon-rendszer bevezetését javasolja, amely a leginkább rászoruló családok terheit csökkenti.

A kedvezményezettek közé sorolta a gyermeküket egyedül nevelőket, a kétszülős, kétgyermekes családokat, akik a jövedelmük alapján rászorulnak a kuponra, továbbá a kisebb jövedelmű nyugdíjasokat, a súlyos fogyatékkal élőket, a hajléktalanokat és a szociális segélyből élő állástalanokat. Hozzátette: a szociális ösztöndíjban részesülő egyetemisták is kaphatnának kupont.

Az EP-képviselő azt mondta, a kupon húszezer forint lenne és kizárólag alapvető élelmiszerekre lehetne költeni. A politikus MTI-hez elküldött közleményéből az is kiderült: a juttatás a havi rendszerességgel - az inflációs válság végéig - járna és tartós fogyasztási cikkekre be lehetne beváltani.

Ujhelyi István elmondta, nemrégen a román kormány léptetett életbe hasonló intézkedést, uniós forrásból. Ha a magyar kormány csatlakozik az európai ügyészséghez, rendbe teszi a jogállamiság kérdését, akkor felszabadulnak a Magyarországnak járó uniós források és 18 ezer milliárd forintnyi támogatásra lehet számítani - magyarázta.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság előrejelzése szerint idén Magyarországon az infláció 9 százalék, míg a gazdasági növekedés 3,6 százalék lehet.

Az ellenzéki politikus kevésnek tartja azt, amit a miniszterelnök bejelentett, hogy év végéig megtartják néhány termék "ársapkáját".

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések