A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Stummer János: Ami Jakab Péter kommunikációján keresztülsugárzik, az a baloldali populizmus útja


A Jobbik volt országgyűlési képviselője azt is elmondta, hogy aki ismeri a párt belső viszonyait és folyamatait, az nagyon jól tudja, hogy kik irányítják azt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk kedden, három nappal azután, hogy újraválasztották Jakab Pétert a Jobbik elnökévé a párt tisztújító kongresszusán, Stummer János kilépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomból. Bejegyzésében azt írta:

„szombaton nyilvánvalóvá vált számára, hogy az a politikai közösség, amelynek az utóbbi tizenhárom évben tagja és építője volt, nem azon az úton kíván tovább haladni, ami a haza jövője szempontjából üdvös”.

Az Index elérte a párt volt országgyűlési képviselőjét, akit kilépéséről, terveiről és a nemrég kipattant jobbikos botrányról is kérdeztek.

„Tizenhárom évig voltam, egészen a mai napig ennek a pártnak a tagja, a szombati kongresszuson pedig az látszott, hogy az az út vagy az a politikai irány, amit én javasoltam a saját közösségemnek, az nem nyerte el a többség támogatását – nyilván ez a 27 százaléknyi eredmény nem egy megkerülhető szám, de a jelenlegi pártvezetésnek arra pont elég, hogy ne vegyen róla tudomást, és ugyanabba az irányba menjen tovább, amerre eddig haladt.

Én viszont ezzel az iránnyal már nem tudok azonosulni. Ez az irány a baloldali populizmus útja, ami Jakab Péter politikai kommunikációján keresztülsugárzik”

– nyilatkozta az Indexnek Stummer János, hozzátéve, hogy Békés megyében beletették a megfelelő minőségű és mennyiségű munkát, ennél jobb kampányt adott körülmények között nem lehetett véghezvinni – mégsem következett ebből választási győzelem.

Ebből azt a következtetést vonta le, hogy valószínűleg a politikai konstrukcióval lehetett baj, illetve az országos politika fő tanulsága is az számára április 3. után, hogy hiába végzett akármilyen jó minőségű munkát helyben, ha az országos politikai konstrukció és az országos politikai kommunikáció nem támasztja meg, a helyben elvégzett jó minőségű munka fabatkát sem ér. 

Arról, hogy mit értett azalatt, hogy a Jobbikot évek óta nem Jakab Péter irányítja, úgy fogalmazott: „aki ismeri a Jobbiknak a belső viszonyait és folyamatait, irányítási modelljét, az nagyon jól tudja, hogy kik irányítják a pártot”.

„Ezek az emberek azok, akik elsősorban felelősek Jakab Péter csúfos negyedik helyezett előválasztási eredményéért, és ezért a 29–0-ás országgyűlési katasztrófaeredményért is. Ezek a jobbikos tisztségviselők mind a mai napig nem vállalták a párt belső nyilvánosságában a felelősséget” – mondta a volt országgyűlési képviselő.

„Ez most egy pártból való kilépés, és nem egy másik pártba való átlépés”

Stummer János arról, hogy mit ért azalatt, hogy továbbra is foglalkozni fog a közügyekkel, azt  válaszolta:

a kulcsmondat meglátása szerint az, hogy ez most egy pártból való kilépés, és nem egy másik pártba való átlépés.

„A politikai pályafutásomat nem tekintem lezártnak, ezt a munkát folytatni szeretném. Aki egyszer hozzáfog a hivatás gyakorlásához, az nehezen engedi el, és én nem is akarom ezt elengedni. Ez egy fantasztikus szakma, hogy az ember a politikán keresztül igyekszik tenni a saját hazájáért. Ez a mostani lépés abba az irányba mutat, hogy ezt én már nem a Jobbikon keresztül látom. Hogy egyébként az én utam hol folytatódik tovább, az még egy nyitott kérdés, és erre én magam sem tudom egyelőre a választ” – tette hozzá a volt jobbikos politikus.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések