Korábban már beszámoltunk Jakab Péter beszédéről, amit a tegnapi, titokban tartott tisztújítón adott elő.
Most megszólalt a kihívója, Stummer János is, aki kemény kritikával illette az újraválasztott pártelnököt:
Ezen a kongresszuson rajtam kívül ki is a másik elnökjelölt, merthogy nem Jakab Péter az. Kedves Péter, mondjuk ki, az utóbbi két évben nem te vezetted, nem te irányítottad ezt a pártot. Négy évvel ezelőtt azt írtad nekem, hogy beszélni tudsz, de vezetni nem, az utóbbi két évben pedig ezt az állításodat bizonyítottad be. Te beszéltél, de más-mások vezettek és irányítottak helyetted
– közölte Stummer János a Facebook-oldalán.
Hozzátette:
Jakab Péter elnökként olyan embereknek adott döntési jogot, akik a
párttársak megkérdezése nélkül, sokszor az ellenvetéseiket figyelmen
kívül hagyva kötöttek megállapodásokat az egész közösség nevében.
Szerinte ezek az emberek felelősek a Jobbik utóbbi két évének
kudarcaiért: „a szerencsi időközin elszenvedett vereségért, az
előválasztáson produkált csúfos negyedik helyért és az országgyűlési
választás 29–0-s katasztrófaeredményért is”.
Stummernek az a
véleménye, hogy a közösség és az újonnan megválasztott pártelnök
együttműködését azzal kellene kezdeni, hogy kimondják: nagy bajban
vannak.
Mert amikor ez a korábban világos és messziről is jól
látszó üzenetekkel politizáló jobboldali párt mostanra ideológiailag
teljesen kiüresedett, akkor bizony bajban vagyunk. Amikor az egykor
stabil középpártnak számító Jobbik a következő hónapokban a választási
kudarc miatt történetének legnagyobb leépítése előtt áll, akkor bajban
vagyunk.
A politikus szerint vissza kellene térni a nemzeti útra, és változtatniuk kell a Jobbik belső működésén.
Rossz hangulat, sötét szobák, fenyegetések, retorziók, félelem van most sokakban. De nem volt ez mindig így. Volt egyszer egy Jobbik, ahová mindig örömmel jöttünk– fogalmazott Stummer János, hozzátéve, hogy szerinte az ellenzéki összefogást újra kell gondolni, fel kell állni a hatpárti koalíció asztalától, senkivel nem összeveszve, és saját útjukra kell lépni. Az ellenzéki összefogást a Jobbikon belül kell felépíteni, a többi párttal való együttműködést pedig 2024-ig zárójelbe kellene tenniük.
0 Megjegyzések