Hirdessen itt

Rendőröket kellett hívni az Országos Roma Önkormányzat székházába


Néhány héten belül a harmadik közgyűlését tartotta vasárnap az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), de a rendezvény ugyanúgy terméketlennek bizonyult, ahogyan az előző kettő. A különbség csak az, hogy ezúttal a rendőrség is kivonult a Dohány utcai székházba.

Hosszú, nehezen követhető vita zajlott arról, hogy mely javaslatok szerepeljenek a napirenden. Az egyik szavazás után káosz tört ki a teremben, az ordítozásban elveszett a felszólalók hangja. Agócs János, az ORÖ elnöke szünetet rendelt el, majd berekesztette az ülést − írta meg a Népszava. 

Ennek ellenére a képviselők a helyszínen maradtak, és egymást szidalmazták. Varga Zoltán, az ORÖ egyik elnökhelyettese elmondta, hogy Balogh Mihály képviselő felé ütött a botjával, és fenyegetőzni kezdett.

A hivatalvezető kihívta a rendőrséget.

Csaknem húsz rendőr jelent meg, és felsorakoztak. Ekkor már viszonylagos nyugalom volt a székházban, a képviselők kisebb csoportokban beszélgettek.

A rendőrök rögzítették az érintettek és a tanúk adatait. Balogh Mihály a lap kérdésére elmondta: azért lett indulatos, mert a mostani közgyűlésen sem sikerült elfogadni az ORÖ költségvetését, pedig a pénzügyi bizottság vezetőjeként – súlyos betegen – már másodszor utazott ezért Tiszalökről Budapestre. Elmondása szerint Varga Zoltán „anyázott”, ő csak erre reagált. Nem állt szándékában bántalmazni az elnökhelyettest, az előtte lévő asztalra csapott a botjával.

Ha én meg akarom ütni, akkor meg is ütöm

− közölte.

 Agócs János, az ORÖ elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: levelet fog írni a Belügyminisztériumnak a „rendkívüli állapotok” miatt. A minisztériumtól és a kormányhivataltól kér állásfoglalást arról, mi legyen a testület költségvetésével.

A bíróságon feljelentést kíván tenni a képviselők ellen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések