Hirdessen itt

„Pécs – Mediterrán szerelem” – új szlogent kapott a baranyai megyeszékhely


A város közösségének bevonásával hozta meg döntését a pécsi önkormányzat.

A helyhatóság közleményében felidézték: még februárban hirdettek szlogenpályázatot. A beérkezett ötletekből egy szakmai zsűri választotta ki azt a három nyertes szlogent, amelyet azután online szavazásra bocsátottak.

 A voksolás a napokban zárult le. A több mint kétezer szavazat mintegy hatvan százaléka a „Pécs – Mediterrán szerelem”, harmada a „Pécs – Évezredek pezsgése”, öt százaléka pedig a „Pécs – A megnyerő város” szlogenre érkezett.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint

a szavazás eredményeként a város arculatának megújítása is elindulhat,

azt a helyiekkel közösen tervezik megvalósítani.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések