A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Óriásit nyert a CDU Schleswig-Holsteinban


Jól indul Friedrich Merz pártelnöksége.

18 órakor fejeződött be a tartományi választás az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományban. A német kutatóintézetek a hivatalos végeredmény előálltáig folyamatosan frissítik a már összeszámolt szavazatokból kivetített eredményt.

A német közmédia nyolcórás kivetített eredményéből világosan látszik, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) óriásit nyert a tartományban. A pártot január vége óta vezeti Friedrich Merz, aki a 43,3 százalékos győzelemre vitte pártját az első választásán. Ez az eredmény öt évvel ezelőttinél 11,3 százalékkal jobb, és a kivetített eredmény szerint épp ugyanennyi támogatót veszített az országos szinten kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD), amely 16 százalékot ért el. A szociáldemokraták a rengeteg szavazón kívül a második helyüket is elvesztették a tartományban, a 17,7 százalékot elérő, 4,8 százalékot erősödő Zöldek ugyanis megelőzték őket.

A negyedik helyre befutott Szabad Demokrata Párt (FDP) kis híján megfelezte támogatottságát, 6,4 százalékos eredmény mellett 5,1 százalékot veszített az előző választáshoz képest. Erősödött a tartomány regionális pártja, a Dél-schleswigi Választói Szövetség (SSW) is, 5,8 százalékos eredményük a múltkorinál 2,5 százalékkal erősebb. Az Alternatíva Németországnak (AfD) három bejutott képviselője már az előző ciklusban sem tudott frakciót alapítani, mostani 4,7 százalékos, az előzőnél valamelyest (-1,2 százalék) gyengébb eredményükkel azonban valószínűleg teljesen kiesnek majd a tartományi törvényhozásból. A Balpárt (Linke) nem kapott említésre méltó mennyiségű szavazatot.

Daniel Günther regnáló CDU-s tartományi miniszterelnök tehát biztosan hivatalában marad, és jelenlegi két koalíciós partnere, a Zöldek és az FDP közül csak egyet kell megtartania – 34 mandátumával ugyanis egy képviselő híján önmagában is abszolút többsége lesz.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések