Hirdessen itt

Nyomozás indult a Márki-Zay kampányát segítő DatAdat-csoporttal kapcsolatban


A Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a DatAdat-csoport közreműködésével végrehajtott tömeges adatlopás miatt – írja pénteki számában a Magyar Nemzet.


A Mediaworks Hírcentrumát az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a nyomozás elindításáról – írja a lap, amely szerint a baloldal és Márki-Zay Péter kampányát segítő, Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő vállalkozások illegálisan beszerzett adatbázisból milliós számban küldtek sms-eket és indítottak telefonhívásokat a választási kampány finisében.

Mint írják, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) személyes adattal visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az NNI a nyomozás tényén túl nem kívánt további részleteket elárulni.

A lap felidézi, a rendőrségen kívül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódik az ügyben. Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke korábban közölte, számos panaszbeadvány érkezett hozzájuk, megjegyezve, hogy ő maga is kapott ilyen sms-t, amelyet szintén beadott az iktatórendszerbe.

A lap úgy tudja, hogy a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte meg és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Mint írják, az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések