A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kadirov: mindenki álljon be Putyin mögé, erről szól a hazaszeretet


Kadirov csecsenföldi vezető arra buzdította az oroszokat, hogy mobilizáció bejelentése nélkül álljanak ki az ország mellett - írja a RIA Novosztyi.

A Csecsen Köztársaság feje, Ramzan Kadirov úgy véli, Oroszországban nincs szükség mozgósításra, maguknak az oroszoknak kell összefogniuk és kiállniuk az ország mellett.

"Gyakran felteszik nekem a kérdést: igaz-e, hogy lesz mozgósítás? Én pedig azt válaszolom: senki ne jelentsen be mozgósítást! Mindannyiunknak mozgósítanunk kell, ki kell állnunk az elnökünk mellett és biztosítanunk kell államunk biztonságát" - mondta Kadirov a a New Horizons nevű tudományos maratonon.

Kadirov a különleges műveletről elmondta:

A helyzet nyugodt. A terv szerint haladunk, ahogyan az elnök utasított, 100 százalékban végrehajtjuk azt. Kezdetben voltak hibák, voltak hiányosságok. De most már menetrend szerint haladunk, és felszabadítjuk Ukrajnát ezektől a csalóktól.

Hozzátette: Németország vezetője úgy viselkedik, mint egy skizofrén. Nem mint államfő. Őt nem érdeklik a világ szabályai. És ma nem Ukrajna és a banderisták ellen állunk háborúban. Háborúban állunk a NATO ellen.

Kadirov nevetségesnek nevezte a nyugati országok által ellene és családtagjai ellen bevezetett szankciókat. Hozzátette, hogy csak a Mindenható és az orosz elnök szankcióitól tart.

Továbbá elmondta, hogy a Donbassz védelmét célzó különleges műveletet 100%-ban végrehajtják.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések