Hirdessen itt

IDEA: Csak a Fidesz és a DK népszerűbb a Mi Hazánk Mozgalomnál


A választási eredményhez képest nőtt a Fidesz támogatottsága, a Mi Hazánk Mozgalom pedig a DK mögött a harmadik legnépszerűbb párt – derült ki az IDEA Intézet friss, reprezentatív felméréséből.

A közvélemény-kutatók régi megállapítása, hogy a választók a győzteshez húznak. Nem történt ez másként most sem, a Fidesz az IDEA felmérésében a teljes népességben körében 43, míg a biztos szavazók között 57 százalékon áll.

A választások egyik meglepetése a Mi Hazánk Mozgalom volt, amely mintegy 330 000 belföldi szavazattal bekerült a parlamentbe. Toroczkaiék pártja az IDEA Intézet mérésében tovább erősödött.

A teljes, választókorú népesség körében jelenleg 7 százalékon áll, amellyel a harmadik legtámogatottabb párttá vált.

A Fidesz mellett egyedül a DK előzi meg a Mi Hazánkat, ám az IDEA választás előtti méréséhez képest gyengült Gyurcsány Ferenc pártja: a teljes népesség körében 9 százalékon állnak. A felmérés szerint önállóan még a Momentum és a Jobbik tudna bejutni a parlamentbe (5–5 százalék), míg az LMP, a MSZP és a Párbeszéd együttesen sem tesz ki 5 százalékos támogatottságot.


A biztos szavazó pártot választók rétegében még jobban érvényesül a Fidesz előnye: Orbán Viktorék 57 százalékos támogatottságnak örülhetnek, míg a DK 12 százalékon áll. Hibahatáron belül található a Mi Hazánk (8%), a Momentum Mozgalom (7%) és a Jobbik (6%) támogatottsága. A választáson biztosan részt vevő, biztos preferenciával rendelkezők körében nincs más párt, amely elérné a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos támogatottságot. Ehhez legközelebb még a Kétfarkú Kutya Párt rendelkezik 4 százalékkal.

Hasonló eredmény jött ki a Závecz választás utáni felméréséből, míg a Medián kutatásában a Mi Hazánk a DK-t is megelőzve a második helyen állt. Mindhárom közvélemény-kutató cég a Fidesz további erősődését mérte.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2022. április 29. – május 9. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések