Ljubljanában, a jégkorongozók divízió 1/A világbajnokságán csak vasárnap fejeződnek be a küzdelmek, de már szombaton eldőlt minden lényeges kérdés. Azzal ugyanis, hogy Litvánia 5-4-re legyőzte Romániát, Magyarország már mindenképpen feljutott az A csoportba, Románia pedig kiesett.
Legjobbjaink legutóbb 2015-ben kerültek fel a sportág legfelsőbb osztályába.
Szombaton nem lépett pályára a magyar válogatott Ljubljanában, a divízió 1/A világbajnokságon, mégis volt miért szurkolnunk nekünk, magyar újságíróknak, hiszen ha az eddig pont nélkül álló Románia nem győzi le a rendes játékidőben a feljutásra már esélytelen Litvániát, akkor legjobbjaink jövőre mindenképpen az A csoportban léphetnek jégre – történetünk során harmadszor 2009 és 2016 után – olyan óriások társaságában, mint, mondjuk, az aktuális olimpiai bajnok Finnország vagy a sportág bölcsőjét ringató Kanada. Akkor, amikor már csak három mérkőzés volt hátra a tornából – a szombati Litvánia–Románia, majd vasárnap 15.30 órakor a Magyarország–Románia, végül este 7-kor a már tét nélküli Dél-Korea–Szlovénia –, a pénteki, Szlovéniától elszenvedett súlyos, 5-1-es vereség ellenére nem állt rosszul Sean Simpson edző csapata. (A mezőnyből kiemelkedő házigazda már mindentől függetlenül nemcsak feljutott, hanem meg is nyerte a tornát.)
Bár nem játszott, azért nem is pihent a magyar válogatott, szombat kora délután edzést tartott a hétezer nézőt befogadó Tivoli Arenában. Mindenesetre pikáns az olyan torna, amelyiken a magyar és a román válogatott is szerepel. A mieink – persze csínján kell bánni a birtokos jelzővel – vezéregyénisége, első sorának jobbszélsője az a csíkszeredai Sofron István, akinek hat klubtársa játszik a román válogatottban Fodor Csanád, Farkas Tamás, a Rokaly fivérek, Szilárd és Norbert, Péter Balázs és Részegh Tamás személyében. Mindannyian friss magyar bajnokok, az Erste Liga győztesei... Összesen tizenegy székely srác vitézkedik a románoknál, a felsoroltakon felül Bors Huba, Molnár Zsombor és Tőke Zoltán (Brassó), továbbá a gyergyói Kozma Zsolt és Ferencz-Csibi Róbert.
De hogy azért ne legyen annyira sima a képlet, a magyar
válogatottban is játszik két gyergyói székely hokis, mégpedig Sárpátki
Tamás és Fejes Nándor...
A mieink amúgy már-már sztoikus
nyugalommal vették tudomásul a szlovénoktól elszenvedett 5-1-es
vereséget, ami azért sem szokatlan, mert legutóbb negyven éve, 1982-ben
sikerült legyőzni őket, igaz, akkor még Jugoszlávia néven szerepelt a
kizárólag szlovén hokisokból verbuvált délszláv armada. Azóta vereség
vereség hátán.
A magyar szurkolók hangulatát azonban semmiféle
vereség nem képes tönkretenni, jól emlékszünk, amikor 2009-ben Zürichben
az A csoportos vb-n Kanada 9-0-ra megsemmisítette válogatottunkat,
legalább egy órán át ünnepelte Ladányi Balázsékat a rajongók hada.
Vagyis gyakorlatilag független volt az eredménytől a féktelen imádat, és
ez a mai napig így maradt.
Ezzel szembesülhettünk péntek éjjel a
Ljubljanica folyó partján, a Prešeren téri kocsma kerthelyiségében,
amit piros-fehér-zöld, illetve Székelyföld-mezes magyar szurkolók
népesítettek be. Az Angliából Ljubljanába származott gitáros-énekes
fantasztikus miliőt varázsolt a folyópartra a szemerkélő eső dacára, a
Dire Straits- és Smokie-örökzöldek egyvelegére daloltak és táncoltak
honfitársaink.
ÉS ÚGY ZÚGOTT A RIA, RIA, HUNGÁRIA!, MINTHA MI VERTÜK VOLNA MEG MÁSFÉL ÓRÁVAL KORÁBBAN A SZLOVÉNOKAT 5-1-RE, ÉS NEM FORDÍTVA...
Aztán a második harmadban feje tetejére állt a világ. Először is többé-kevésbé benépesült a nézőtér, másrészt megtáltosodtak a litvánok. Előbb Noreika szépített, majd Jasinevicius hatalmas kapuvasas góllal kiegyenlített. Erre még Molnár zsombornak Részegh gólpassza után volt válasza, de Kumeliauskas gyorsan 3-3-ra alakította az állást a második játékrész vége előtt. E pillanatban Magyarország feljutásra állt.
És ott is maradt. A befejező játékrészben ugyanis 5-3-ra elhúztak a litvánok, és bár Rókaly Szilárd még szépített 5-4-re, és ekkor felzúgott a székely szurkolók torkából, hogy „csiki-csiki-csiki-csiki-Csíkszereda!”, ez azonban már nem tudott annyi erőt adni a csapatnak hogy kiegyenlítsen. Maradt az 5-4, ezzel Litvánia bennmaradt, Románia a vasárnapi, Magyarország elleni meccs eredményétől függetlenül kiesett, a mieink pedig már biztos A csoportosok.
Ilyen sikert legutóbb hét éve, 2015-ben ért el a válogatott.
Litvánia–Románia 5-4
Szlovénia és Magyarország feljutott az A csoportba, Románia kiesett, a két vasárnapi mérkőzésnek nincs tétje. Olyannyira, hogy a végső sorrend is eldőlt: 1. Szlovénia, 2. Magyarország, 3. Litvánia, 4. Dél-Korea, 5. Románia.
A lefújás után libabőrös lett az ember háta, mert a mintegy ezer csíki szurkoló elénekelte a székely himnuszt, amit a román válogatott fele, a tizenegy csíki hokis a jégen vigyázzban állva hallgatott...
0 Megjegyzések