Itt a hivatalos válasz: a kormány elutasítja az olajembargó tervét.
Magyarország
nem támogatja az Európai Bizottság által javasolt újabb embargós
csomagot – ez áll abban a levélben, amelyet Orbán Viktor címzett Ursula
von der Leyennek, a bizottság elnökének, és amelyből a Financial Times
közöl részleteket.
A magyar miniszterelnök szerint jelenlegi
formájukban a szankciók nem csak Magyarország energiabiztonságát ássák
alá, de az EU egységét is az ukrajnai invázióval szembeni fellépésnél –
áll a lap szerint a levélben. „Ha a bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy
elfogadják javaslatát, felelősséget kell vállalnia történelmi hibájáért”
- tette hozzá Orbán, aki ezt azzal indokolta, hogy ez a szankciós
csomag jócskán túllép az uniós konszenzuson.
A Financial Times
emlékeztet: Magyarország jó ideje ellenzi azt, hogy a szankciókat
kiterjesszék az orosz energiahordozókra, ezt pedig azzal indokolja, hogy
a magyar gazdaságra aránytalanul nagy terhet jelentene egy ilyen lépés.
Ez az érvelés most is előjön, amikor a miniszterelnök arról ír, hogy az
olajembargó az alternatív ellátási források bevonását és a finomítói
kapacitás átalakítását tenné szükségessé, ez pedig „időt és piaci alapon
finanszírozhatatlan beruházásokat” igényel. Mindez a magyar
olajellátást biztosító Mol érveit tükrözi: a vállalat, amely alapvetően
orosz Ural típusú kőolaj feldolgozására alapozta finomítói kapacitását
(akárcsak szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft) többször hangsúlyozta
az elmúlt időszakban: a komplett átállás 2-4 évet és több százmillió
dolláros beruházást igényelne.
Orbán ugyanakkor arra is
emlékeztetett: ezek a beruházások állami forrásokat vonnának el egy
olyan pillanatban, amikor az „EU-támogatások számunkra csak papíron
érhetők el”. A miniszterelnök arra utalt, hogy a jogállamisági
mechanizmus keretében az Európai Bizottság nemrég hivatalosan is
eljárást indított Magyarország ellen, ennek lezártáig – várhatóan az év
végéig – nem sok esély van arra, hogy pénz érkezzen a magyar
államkasszába az unióból.
A csomagot az Európai Unió
tagállamainak is jóvá kell hagyniuk, ennek keretében az EU-hoz delegált
nagykövetek csütörtök este tárgyalnak - a magyar kormány hivatalos
válasza az itt képviselendő álláspontot előlegezte meg.
A várakozások szerint pénteken születhet megállapodás.
0 Megjegyzések