Akár több hónapot is igénybe vehet az a vizsgálat, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága a kampányfinisben, illegálisan beszerzett adatbázisból végrehajtott, milliós nagyságrendben kiküldött sms-ek és tömegesen indított telefonhívások ügyében folytat. A rendszerváltás óta példanélküli adatlopás szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdathoz vezetnek – erről ír cikkében a Magyar Nemzet.
Jelenleg
is folyamatban van az a vizsgálat, amelyet a választások előtt
magánszemélyeknek kiküldött több mint egymillió, kampány témájú sms,
valamint ilyen jellegű telefonhívások miatt tett bejelentések alapján
indítottak – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére
Péterfalvi Attila.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóság elnöke közölte, számos panaszbeadvány érkezett, és ő maga is
kapott ilyen sms-t, amelyet szintén beadott az iktatórendszerbe. Szavai
szerint a vizsgálat akár több hónapot is igénybe vehet, ugyanis egyelőre
nem ismert, hogy ki a hívó, csak a szövegekből lehet sejteni, hogy az
ellenzékhez köthetők a mozgósítási sms-ek. Mint mondta, a legfontosabb
tisztázandó kérdések, hogy kik a telefonszámok előfizetői, ki az
adatkezelő, illetve hogy van-e adatfeldolgozó.
Jogsértés egyebek
mellett amiatt vélelmezhető, hogy több panasztevőt olyan neveken
szólítottak meg, amelyeket azok valamilyen azonosítás során használtak.
Mivel ezek a nevek nem szerepelnek a különböző adatbázisokban, így
felmerül, hogy az sms-ek küldői jogszerűtlen profilozást végeztek –
fejtette ki a NAIH elnöke, felidézve, hogy az akcióval összefüggésbe
hozott DatAdat észtországi cége sajtóhírek szerint olyan szoftvert
hirdetett forgalmazásra, amelynek az szerepelt a leírásában, hogy két
másik szoftverrel együtt installálva képesek összerendezni a telefonos
és a papíralapú adatbázisokból származó információkat, valamint az
online interakciókat.
Az sms-ekben semmilyen információ nem található a küldőről
Péterfalvi
Attila azt is aggályosnak nevezte, hogy az sms-ekben semmilyen
információ nem található a küldőről, ezzel pedig jogszerűtlenül zárják
el a felhasználók elől azt a lehetőséget, hogy az adatkezelőnél
letiltsák az adataik használatát – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.
Emlékezetes,
hogy a kampányfinisben a választókat először sokszor névre szóló
sms-ekkel árasztották el, majd telefonhívásokkal is bombázták őket. Az
üzenetek és a hívások nagyságrendje meghaladta az egymilliót. A
szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a
kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége
rendelte, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a
vállalkozás biztosította.
Az is egyértelműen kiderült,
hogy az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen
belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel
összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi
adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll. A szervezők a birtokukba
jutott adatbázis felhasználásakor az egyes személyeket illetően
semmiféle pártszimpátia tudatában nem voltak, ezért történhetett meg,
hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, kormánytag, illetve számos
konzervatív közéleti szereplő is belekerült a szórásba – ismerteti a
Magyar Nemzet.
Szakértők szerint csupán olyan műveletről
beszélhetünk, amely során nem válogattak a célszemélyek között, itt a
mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az
elsődleges szempont. Szerintük a DatAdat által végrehajtott precíziós
akciók már jóval a kampány előtt elkezdődtek.
Főként a bizonytalanokat vették célba a beszélgető robotokkal
Ezek
lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a
választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve
azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az
ikszet. Bajnaiék tehát a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges
intelligencia és a chatbotok, vagyis beszélgető robotok segítségével
főként a bizonytalanokat vették célba.
Több belső
hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével nemrégiben számos részlet derült
ki a DatAdat működéséről. A cégcsoport vezetői és munkatársai maguk
beszéltek arról, hogy tucatnyi országban – köztük Bulgáriában,
Észak-Macedóniában és Németországban is – befolyásolták a politikai
folyamatokat, és itthon is az adathalász cégcsoport dönthette el az
ellenzéki előválasztást is Márki-Zay Péter javára.
A
csoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoztak a baloldal kampányán,
egyebek mellett facebookos álprofilokat kreáltak, és bérkommentelőket
alkalmaztak azért, hogy felerősítsék a baloldal számára fontos
tartalmakat a közösségi médiában. A datadatos kör az amerikai Demokrata
Párt baloldali, progresszív ágánál meglévő kapcsolatrendszerét
felhasználva profilozta a választókat, a magyarok személyes adatait
pedig külföldre vitték. Mindez akár az április 3-i országgyűlési
választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti.
Az
átláthatatlan finanszírozású céghálózat egyébként offshore-hátterű
cégekkel is kapcsolatba hozható. DatAdathoz hasonló vállalatok által
alkalmazott úgynevezett chatbotok a felhasználók által érzékelhetetlen
módon végzik az adatgyűjtést, és egyebek mellett például egy kvíznek
vagy más játékos feladványnak álcázzák azt. A kvízkérdésekre adott
válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a
Facebook-felhasználók politikai preferenciáit, és a meggyőzhető
bizonytalan szavazókat is kiszűrhetik – írja a Magyar Nemzet.
Márki-Zay
Péter Facebook-oldalán is több hasonló anyag jelent meg, s ha a
felhasználó kitöltötte ezek valamelyikét, azzal feliratkozott a
baloldali jelölt levelezési listájára, és a Messenger alkalmazásban
kapta az üzeneteket. Az is előfordulhat, hogy a chatbotok ismerősnek
jelölnek más felhasználókat, hogy ily módon gyűjtsék be a nem nyilvános
adataikat. Megvizsgálják, mit kedvelnek és mit nem, az így összegyűjtött
információt pedig politikai profilozásra használják fel.
Valós időben is lehetséges elemezni a felhasználókat
Minél
több az adat, a fejlett algoritmusok annál pontosabban tudják
meghatározni, kinél milyen politikai üzenet megy át, mivel lehet őt
megszólítani, választásra buzdítani vagy éppen távol tartani a
szavazástól. Ezt megkönnyíti, hogy valós időben is lehetséges elemezni
és profilozni a felhasználókat a facebookos aktivitásuk alapján. Ennek a
módszernek az alapját a magyarországi sajtóban is rendszeresen
emlegetett Michal Kosinski, az adatalapú pszichológia egyik legismertebb
alakja dolgozta ki a 2010-es évek elején.
E modell
szerint alig hetven like elemzése szükséges ahhoz, hogy az adott
felhasználó viselkedését jobban kiismerjék, mint az illető közeli
barátja, százötven like-nál már annyit tudnak az adott személy
viselkedéséről, mint a saját szülei, háromszáz kedvelés felett pedig már
többet, mint az illető élettársa. A kinyert adatok elemzésével olyan
profil készíthető a felhasználóról, amely alapján könnyen kideríthető,
hogy az illető milyen bőrszínű, milyen szexuális irányultságú, illetve
hogy milyen a politikai szimpátiája.
Az ilyen elemzések
hatékonyságára a Cambridge Analytica (CA) botránya világított rá. A CA
részletes profilt készített a felhasználókról, valamint több kategóriába
sorolta a választókat és az így célzott, személyre szabott reklámokkal,
valamint mesterséges intelligencia segítségével összeállított
üzenetekkel befolyásolni tudták a brexitnépszavazást és az amerikai
elnökválasztást.
Számos szakértő meggyőződése, az Egyesült
Királyság ennek a módszernek köszönhette, hogy a szavazók többsége az
EU-ból történő kilépésre szavazott, illetve azt is, hogy Donald Trump le
tudta győzni Hillary Clintont. Emlékezetes, mindkét esetben az
esélytelenebbnek tartott forgatókönyv valósult meg, a történtek után a
közvélemény-kutató cégek szakértői egyszerűen széttárták a kezüket.
A
Cambridge Analytica botránya után Európában jelentősen szigorítottak az
adatvédelmi szabályokon. Ezeket Bajnai és a hozzá köthető DatAdat
könnyedén megkerülhette, mivel a csoport egyes cégei Észtországban
vannak bejegyezve, ahol a többi balti államhoz hasonlóan lényegesen
lazábban kezelik az adatvédelmi szabályok betartatását.
Ugyanakkor
bebizonyosodott, hogy az adathalász trükkök és a fejlett algoritmusok
sem mindenhatók, hiszen a magyar baloldal a rendszerváltás óta
legsúlyosabb vereségét szenvedte el április 3-án. Vagyis a Bajnai
Analytica elbukott, mi több, a csodafegyver könnyen visszafelé is
elsülhet, hiszen a DatAdat ténykedése nyomán korábban több
büntetőfeljelentés született. A Mediaworks Hírcentruma egyelőre nem
kapott választ a rendőrségtől, így nem tudjuk, hogy miként állnak a
szóban forgó eljárások.
0 Megjegyzések