Ausztria továbbra is ellenzi az oroszországi gázszállításra vonatkozó embargót, „vörös vonalnak” nevezve a lépést – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál pénteken a Bild című német lapra hivatkozva.
A jelentés szerint Bécs véleményét Margaret Schramböck (fotón) osztrák gazdasági miniszter fogalmazta meg egy lapinterjúban.
„A gázembargó egyértelmű vörös vonal Ausztria számára”
– mondta.
Hozzátette:
„sem mi, sem Németország nem fog tudni kitartani. Egyértelmű a »nem«
Ausztria és Németország részéről is, mert az embargó többet árt, mint
amennyit használ.”
A miniszter azt is javasolta, hogy az Európai
Unió kezdje el a palagáz-kitermelést. „Vannak módok a palagáz
környezetbarát kitermelésére. Nem szabad elzárkóznunk, és nem szabad
vitatkoznunk a 20 évvel ezelőtti technológiai állapottal” – mondta,
hozzátéve, hogy a technológia fejlődött. „Emellett középtávon új
partnerségeket kell kialakítani, például Szaúd-Arábiával a napenergia és
a hidrogén területén” – hangoztatta Marget Schrambeck.
0 Megjegyzések