Hirdessen itt

ATV: 800 lesz a kenyér kilója


A háború miatt jelenleg 15-20 millió tonna ukrán gabona hiányzik a piacról, ami hatással van a világpiaci árakra – erről beszélt Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Debrecen Televíziónak - írja az ATV.

A búza tonnánkénti ára jelenleg már 130 ezer forint felett van, ami több mint kétszerese a tavaly júliusi árnak, emiatt pedig a liszt tavaly augusztusi 85-90 forintos ára mostanra 160 forintra emelkedett. Ez a folyamat pedig egyelőre nem áll meg: július elsejétől további 60 forint körüli drágulásra lehet számítani a liszt esetében, miután a gáz árának újabb növekedésével kalkulálnak.

Lakatos ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a gabona árnövekedése mindennek az árát emeli. Júliustól általános árrobbanás lehet a húsnál, az olajnál, a tejnél, a cukornál, mindennél, amihez szükség van a gabonafélékre – figyelmeztet a szakértő, aki szerint egy kenyér kereskedelmi ára 800 forint körül alakulhat a jövőben, de ezt majd a sütőipar alakítja.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések