A „Donyecki Népköztársaság” igazságügyi minisztere szerint az Azov-ezred terrorszervezetnek tekinthető.
Akár
halálbüntetéssel is sújthatják az ukrán Azov-ezred tagjait, akik
Mariupol városában megadták magukat – közölte hétfőn Jurij Szirovatko,
az önhatalmúlag kikiáltott donyecki „Donyecki Népköztársaság”
igazságügyi minisztere. A Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek
nyilatkozva Szirovatko kijelentette, hogy a Moszkva által neonácinak
nevezett Azov-ezred terrorszervezet, tagjaira,
az általuk elkövetett bűncselekmények miatt „a legsúlyosabb büntetés szabható ki: a halálbüntetés”.
Terrorszervezetnek tekintik őket
Mint
mondta, a hadifoglyok a „Donyecki Népköztársaság” területén vannak,
köztük a mariupoli Azovsztal acélművekben elfogott 2300 harcos is.
Szirovatko hangsúlyozta, hogy az Azov-ezredet terrorszervezetnek
tekintik, és
tagjai ellen bűntetőeljárást indítanak.
A
kijevi vezetés ismételten felajánlotta, hogy az Azovsztalban fogságba
esetteket kicserélnék orosz hadifoglyokra. Moszkva ugyanakkor
leszögezte, hogy az ukrán harcosokat bíróság elé állítják.
Szombaton
Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is az
Azovsztalban elfogottak szabadon engedését követelte Vlagyimir Putyin
orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során.
0 Megjegyzések